A mi Erzsébetvárosunk

372. Nőnapról, másképp

2015. március 10. - amier

08.jpgNőnapon olvashattuk a szokásos nőnapi köszöntéseket. Közösségekben, családokban voltak virágos köszöntések is. Március 8-a előtt pár nappal azonban olvashattunk egy szokatlan hangvételű nőnapi cikket egy aktivistanőtől. És igaza van! A nőnapi virág sok évtizedes hagyománya – a megemlékezéssel együtt – lényegében pótléka a nők minden területen szükséges egyenjogúságának.

Pedig a kisebbségek közül a nők nem csak a legnagyobbak, de ők a többség (a magyar lakosság 52 %-a nő)!

Az élet minden területe úgy működik, hogy a nők nyugodjanak bele a helyzetükbe. Legfeljebb abban van eltérés, hogy maradjanak a fakanál mellett vagy a család működtetését csinálhatják a munka mellett is.

nonap3.jpg

A legpofátlanabb „nőnapi ajándék” az volt, hogy az országgyűlésben a Fidesz-KDNP frakció leszavazta az isztambuli egyezmény ratifikálásának napirendre tűzését. Ez az az egyezmény, amit Magyarország aláírt, de törvényt kell belőle csinálni, hogy a nők elleni erőszakkal szemben hatásosabban lehessen tenni. A Fidesz-KDNP frakció 8 nő tagja szégyenkezés nélkül leszavazta a javaslatot.

Emlékszünk a pár évvel ezelőtti „vakkomondor” ügyre. Akkor a nőszervezetek tiltakozó tüntetést szerveztek, ahol a sokezres tömegben nagyon sok férfi is ott volt. Most azt hittem, hogy Nőnapra újra lesz tiltakozás. Ehelyett pár elítélő nyilatkozat született és kész.

Ébresztő nők! Ti vagytok a többség!

Gergely József

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr577256827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása