Megnyílt a minőségi street food mennyország — írta az Index, méghozzá a Kultúra rovatban. A típusos marketingcikkből (a jogi hercehurcák elkerülésére egy-egy valószínűleggel tompítva) megtudhattuk, hogy ez „az üres telkek eddigi legjobb hasznosítása” és hogy ebben „csúcsosodik ki” az, amit Kalas Györgyi egyszerűen csak „az elmúlt évek egyre szétburjánzó street food őrületének” nevez.

(Szerk.: a Karaván udvar a Kazinczy utca 18. alatt, a Szimpla közelében nyílt meg egy addig üresen álló telken.)

Ezt a bizonyos „street food”-ot nyersfordításban utcai kajának mondhatnánk. Erre magyar gyűjtőnév ritkán használatos, mert a lacipecsenyések, lángossütők és más utcai kajáltatók leginkább piacokon, vásárcsarnokokban, pályaudvarokon fordulnak elő csoportosan. Utcai feltűnésüket adminisztratív rendelkezések is nehezítik; így például közterületen nem szabad konténert felállítani stb. Ezért aztán a magyar „street food” jellemzően nem az utcán (street) fordul elő, hanem zárt, de legalább körülkerített helyeken tenyészik. Ott aztán semmi sem különbözteti meg a közönséges gyorsétkezdétől — mármint azon kívül, hogy angol neve van, és az a menő.

Karaván udvar

A lelkes beharangozó hatására vasárnap családostól felkerekedtem, hogy kipróbáljam a kerületi aktualitást. Roppantul érdekelt a kezdeményező-alapító „Lángos Máshogy”, de a többi se hangzott rosszul. Hááát… a lángossütő vasárnap nem nyitott ki, a többi viszont afféle gyermekbetegségekben látszik szenvedni. Mi azért belevetettük magunkat a forgatagba (afféle félház volt az udvarban; mindig akadt szabad hely). Kipróbáltunk hárman háromfélét — néhány általános és egy pár egyedi tapasztalattal.

Egyértelmű volt, hogy egyik áruda sem készült fel ekkora tömegre. A rendelések felvétele és a kiszolgálás is akadozott; volt, ahol a sorrendet sem sikerült betartani. Mindezt jóindulattal ellensúlyozták; ha a kiszolgálás üzemszerűvé válik, a kedvesség pedig megmarad, a hely akár egészen kellemes is lehet. Nagy gondot fordítanak a személyzet nyelvtudására; mindenhol akad legalább egy perfekt angol. Helyenként remek poénokba botolhatunk: a Boci, boci, tarka angol fordítása SZVSZ frenetikus.

Boci, boci, tarka

A sietős kapkodás időnként az étel minőségének rovására ment (pl. nem főtt meg rendesen a tészta). Az udvar takaros, tiszta, bár a szemeteseket nem mindig könnyű megtalálni. A pultokon, asztalokon még sószórók sincsenek, viszont — talán ezt ellensúlyozandó — vaskosan elsóztak szinte minden ételt, amit csak megkóstoltunk (tészták, rizs, sajt). Ez azt jelenti, hogy nekem pont jó volt; a lányok viszont nem tudták megenni, úgyhogy a harmadik nekifutás után átmentek a Szimplába, de előtte még vettek nekem kolbászt az otthagyott körethez.

Bezzeg egy hasonló jellegű kínai kajáldában nemcsak különféle szórható fűszerek vannak, de ecet és szójaszósz is!

A „Bádog Gundel”

A legnagyobb csalódás a minimalista választék volt: egy jobb húsbolt (pl. a Thököly és a Hungária sarkán) mintegy kétszer annyi ételt kínál, mint itt a legnagyobb bódé, a legendás „Bádog Gundel” pedig kenterben veri az egész udvart.

Az árakat egyértelműen a környékről szólva sztereotípiaként emlegetett „részeg angol turisták” pénztárcájához szabták: a hasonló minőségű ételeket a húsboltokban az itteni árak mintegy harmadáért adják. A palacsinta valószínűleg nem túl drága, de azt nem próbáltuk — a lángos, az nem hagyott nyugton. A cikkben emlegetett „két kisebb” lángosért a 390 Ft vígan piacképes lehet — gondoltam. Kérdés, hogy mit adnak hozzá és mennyiért? Azt, hogy az a „kisebb” mit is jelent, a cikk fényképéből az optikai torzítás mián nem tudtam megítélni, tehát visszamentem hétfőn.

Két, kisebb lángos...

Nos, az a 15 cm-nek mondott átmérő, az lángosnak nagyon kicsi. Hozzá már a fokhagyma is 50 Ft-ért van; minden más feltét 100 vagy több.

Fügedi Ubul