A mi Erzsébetvárosunk

229. Jobbágy utca - most

2014. július 08. - amier

Még a múlt hét közepén kaptuk ezt az alábbi, rövid kis levelet:

Üdvözletem! Most olvastam az útjavításokkal kapcsolatos cikküket. Mindenben egyetértek! Kérném, fotózzanak a Jobbágy utcában is, évek óta nem képesek rendbe tenni az utca burkolatát, főleg a Verseny utcai bejáratánál. Már többször elestünk, bicsaklott ki a lábunk! Kérem segítségüket, köszönettel:

Sz.né (Cím, név a szerkesztőknél.)

jobbagy5.jpg

jobbagy4.jpg

A hét végén kimentünk, fényképeztünk, ezt találtuk. Nem éppen szívderítő látvány, tényleg nagyon durva lehet nap mint nap errefelé közlekedni.

jobbagy1.jpg

jobbagy3.jpg

jobbagy2.jpg

Talán egyszer – a Verseny utca után – a Jobbágy utca felújítására is sor kerül majd valamikor. Esetleg. Egy azonban egészen biztos: magától nem nő vissza a macskakő!

Devosa Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr736484973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása