A mi Erzsébetvárosunk

983. Protokollok és álhírek

2020. március 10. - amier

A hétfői törzsi gyűlésről beszámoló Szlávik János fő mondanivalója az volt, hogy "ők nem felelősek azért, hogy a 70 éves férfi megbetegedett, MERT a szakmai protokoll szerint jártak el" (kiemelés tőlem). Amint az előző részben láthattuk, ez volt az a protokoll, amely alapján eljárva egyetlenegy hazánkba érkező embernél sem sikerült kimutatni fertőzést.

kormanyinfo3.jpg

Egy újságíró magától értetődő módon meg is kérdezte, nem lehet-e, hogy a protokoll volt rossz. Szlávik "válasza":

 A protokollok nem magyar protokollok.

Érdekes. Miért? A korábbi tájékoztatókban azt hallottuk, hogy az operatív törzs dolgozta ki és dolgozza át folyamatosan, mindig a helyzetnek és a WHO új ajánlásainak megfele- lően a protokollt. Akkor az vajh' mitől nem magyar? Miért nincs magyar — pláne, hogy a "külföldi" nem jó?

Ennek jobb megértéséhez megtudhattuk még, hogy "Európán belül" különböző gyakorlatok vannak, Olaszország például jóval megengedőbb, mint Németország. Ebből legalábbis annyi világos, hogy ha korábban hazudtak, és mégse maguk dolgozták ki a protokollt, akkor meglehetős készletből választhattak.

Gyorsan ki is derült annyi, hogy a gondosak kiválasztott(?) protokoll(ok) alapján nem kellett tesztet végezni "minden olyan esetben, amikor valaki köhögve érkezett haza külföldről". Az nem derült ki, hogy mikor kellett a tesztet elvégezni.

Mindenesetre a protokollt — most már így, egyes számban — 24 órán belül megváltoztatják.

Egyúttal az is kiderült, miért nem szorgoskodtak derék rendőreink a betegek kapcsola- tainak felderítésével. Hát azért, mert erőiket egy sokkal nagyobb veszélyre: az álhírek elleni harcra kellett átcsoportosítaniuk. Az álhíroldalakat maga a Nemzeti Nyomozó Iroda "monitorozza", és amikor pánikkeltő hírre bukkan, azonnal megindítja a büntetőeljárást. Már négy ilyen eljárás "zajlik", és az egyik rémhír "elkövetőjét" már azonosították is.

Éberség!

Fügedi Ubul

***

Hadházy Ákos: vagy ennyire fantasztikus az operatív törzsünk, vagy ennyire bűnösen rosszul működik a járványvédelmünk! Ausztriában a mai napig 104 koronavírusos beteget regisztráltak. Ehhez 4500 vizsgálatot végeztek el. A földrajzilag gyakorlatilag megegyező helyzetű Magyarországon 9 betegről TUDUNK, de csak 362 tesztet csinál- tak. A tesztek és a pozitív esetek ARÁNYA aggasztóan megegyezik mindkét országban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3615513840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása