A mi Erzsébetvárosunk

Rákóczi út 22.

2016. március 06. - amier

1893/94-ben Jahn József építész tervezte és kivitelezte négyemeletes, két utcára néző (Rákóczi út 22. - Dohány u. 19.) historizáló lakóház. Neoreneszánsz homlokzatok ablak- és szobordíszekkel, oroszlánfejes tölgyfa-kapu, az udvaron díszes cementlap-burkolat.

rakoczi22-2.jpg

rakoczi22-1.jpg

Ahogy elkészült a ház, az Erzsébet körút 24-ből rögtön átköltözött ide, az épület harmadik és negyedik emeletére a Telefonhírmondó Puskás Tivadar vezetésével, majd a Magyar Rádió is 1925-ben. Közvetlen kapcsolatot létesített a szomszédos Ostendével, ahonnan Scherz Ede konferálta be a kávéház műsorát. Híres énekesük Kalmár Pál volt, sok slágert indított innen útjára, köztük több világhírű lett, mint pl. Seress-Jávor szerzeménye, a Szomorú vasárnap. A Telefonhírmondó Rt.-t 1926-ban számolták fel, a Magyar Rádió pedig 1928 októberéig működött itt, innen költözött át a Bródy Sándor utcába.

rakoczi22-3.jpg

A földszinten üzemelő Frank János cipőgyáros kezelésében működő cipőboltnak a portál- ját 1911-ben alakították át. Ezt az üzletet vette meg később Réti Marcell ruhakereskedő, aki 1936-ban ismét modernizáltatta a kirakatot. A ruhaboltot 1948-ban államosították, majd 1959-től a Centrum Áruházak kezelésében a Csillag Áruház működött benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr98447536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása