A mi Erzsébetvárosunk

Bajza utca 1.

2015. május 21. - amier

Tóth István és Hejhál Éva tervei szerint 1965/67-ben épült nyolcemeletes garzonház a Bajza utca és a Damjanich utca (Damjanich u. 22/24.) sarkán.

bajza1-3.jpg

A Bajza utca elején az a legendás épület látható, amelyet élő legendák laktak: a hatvanas évek közepén átadott garzonház. Csupa egy és másfél szobás lakással, portaszolgálattal, étteremmel. Ahol arra is berendezkedtek, hogy rendelésre a lakókat mindenféle finomsággal ellássák. Étellift működött. Minden emeleten megállt. Például a harmadikon, ahol Korda György élt 1966 és 1970 között akkori párjával, Mátray Zsuzsával. Egy emelettel följebb Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva. A Horváth Ádám-Csűrös Karola házaspár is ott lakott. Avagy Korda György pályatársa, Payer András. S ahogy filmek lefutó betűsorán szokás említeni: és még sokan mások.

bajza1-4.jpg

Nemcsak színészek, énekesek, bohémek, hanem hétköznapi foglalkozásúak is. Hogyan lehetett oda bejutni? Korda Györgynek például – akinek ez volt az első önálló lakása – a rádió akkori elnöke segítségével. Nem ingyen. Ezek akkoriban öröklakások voltak, meg kellett őket venni. 

bajza1-2.jpg

Szendrő József is itt élt több évig, emléktáblája is áll, a Damjanich utcai fronton. Az 1971-ben elhunyt színész, rendező, műfordító a háború után volt a Néphadsereg Színházzá keresztelt Vígszínház igazgatója és főrendezője, de igazgatott Pécsen és Debrecenben is, 1954-ben pedig ő szervezte meg a József Attila Színházat, amelyet két éven át vezetett. Debrecenben 1958 és 1960 között Latinovits Zoltán és Hofi Géza első színházi fellépéseit segítette. A tábla szövege: "Ebben a házban lakott SZENDRŐ JÓZSEF (1914-1971) Jászai Mari-díjas színművész. Fővárosi Önkormányzat 2004.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr757324984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása