A mi Erzsébetvárosunk

Kazinczy utca 55.

2015. április 02. - amier

Kisméretű, klasszicista eredetű egyemeletes lakóház – talán egy korábbi épület átalakításával – 1903-ban épült az akkori tulajdonos, Rothauser Mór megrendelésére. Az eredetileg helyén álló, akkoriban Kreuzgasse (Kiskereszt utca) 517. szám alatti földszintes épületet 1834-ben vásárolta meg Schneider József kártyafestő, hogy itt rendezhesse be kártyagyártó műhelyét, ahol 1836-ban az az első, 36 lapos "magyar kártya" készült.

kazi55-4.jpg

kazi55-6.jpg

Ennek emlékét ma egy 1996-ban állított tábla őrzi a ház falán. Ami még érdekessé teszi a helyet: ez a ház volt az I. világháború előtt (1907) a Teozófiai Társaság székhelye, így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a kapun még ma is ott látható a társaság kovácsoltvas szim- bóluma. A csoport 1914-ben költözött el innen az Eszterházy (ma Puskin) utca 19. sz. alá.

kazi55-7.jpg

És ennek a háznak a földszintjén található a fentebb említett legendás kocsma is. Ezt 1987-ben nyitotta meg Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, előbb Szent Jupát volt a neve a kenusok védőszentje után, csak később változott Wichmann kocsmájára. Sárközi Mátyás a helyről ezt írta a 2006-ban megjelent könyvében: "Cicomátlan, deszkapadlós helyiségben, gyalult faasztaloknál, félhomályban ül a söröző közönség, a terem akusztikája következtében iszonyú a zaj, beszélgetni csak megfelelő decibelszámmal lehetséges, ilyesféle lehetett hajdan az Orczy kávéház kakofóniája." (Sárközi Mátyás: A Király utcán végestelen-végig)

kazi55-5.jpg

A ház falára 2014-ben került fel egy, a játszótér felé néző tűzfalkép. (Alkotó: Szabó- Lencz Péter alias Petyka)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr157313948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apuska · http://kocsma.blog.hu 2015.05.11. 10:07:12

Abban a Kazinczy utcában, ahol minden arról szól, hogy egyik hely trendibb, mint a másik, csoda, hogy fennmaradhatott, még cégér sem került rá, és csak az megy be, aki tud róla. Imádtuk!
kocsma.blog.hu/2011/12/10/wichmann_kocsma
süti beállítások módosítása