A mi Erzsébetvárosunk

Huszár utca 10.

2016. február 24. - amier

A Rózsák terébe torkolló egyetlen olyan utca sarkán áll, amelyiknek nincs folytatása a tér túloldalán, és ez az egyetlen eredetileg is háromemeletesnek épült lakóház a tér körül. Paulheim János 1896-ban elkészült bérházának tervét építész nem szignálta, csak a kivitelért felelős építőmester: Hudetz János. Alaprajza hagyományos bérházalaprajz, az udvari homlokzatokon függőfolyosóval. Az épületsarkon négyszobás lakások, a többi utcai fronton három- és négyszobásak készültek, ezek mindegyikéhez terveztek fürdőszobát is.

huszar10-4.jpg

huszar10-2.jpg

A földszinten üzletek: a tér felé vendéglőnek szánt hattengelyes helyiség; ez az első eset, hogy a tér körüli épületek egyikébe vendéglátó funkciót szántak. A homlokzati megjelenés egyedi részlete a sarokmegoldás. A levágott épületsarkon függőlegesen egybekapcsolt zárterkélyekre emlékeztető, henger alakú rizalit emelkedik a harmadik emeletig, tetején az ottani sarokszobából nyíló terasszal az eredetileg tervezett hagymakupola helyett.

huszar10-3.jpg

huszar10-1.jpg

Az alul kváderezett, felül simára vakolt homlokzatokat szabályos négyszögű ablakok sora töri át, a második emeleten aedikulás keretezésűek. Ez a főemelet, amit a bejárat tengelyé- nek erkélye is hangsúlyoz. A telken ezt megelőzően Lika (Lyka) János és Hraby Rezső 1867-ben felépült új, földszintes lakóháza állt, a kivitelező építőmester – mint a kerület annyi más korai lakóházánál – Hild Károly volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr598415170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása