A mi Erzsébetvárosunk

Klauzál utca 8.

2015. április 24. - amier

1893/94-ben Salzer Ignác kávés (a Károly körúton volt kávéháza) megbízásából előbb kettő, majd 4 emeletes lakóháznak épült. Eredeti terveket nem őriz a Fővárosi Levéltár, így nem tudni ki tervezte és építette. 1906-ban átalakították a több házra kiterjedő Hungária fürdő igényei szerint, hogy aztán húsz év múlva újra lakóépület legyen. Egykoron a kiszolgáló épületként fungált, itt működött például a fürdő mosodája.

klauzal8-1.jpg

klauzal8-2.jpg

Az önkormányzat tervei (2009.) szerint a bérházra és szomszédjára is bontás vár, helyükre nyolcemeletes házat emeltetnének. A KÖH egyelőre nem engedélyezi a bontást.

klauzal8-3.jpg

A ház előtt a járdán egy botlatókő (stolperstein) látható Balogh Dezső (1891-1945) emlékére, egykori lakhelye bejárata előtt. A botlatóköveket Gunter Demnig német szobrászművésznek a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő akciósorozata keretén belül helyezték el. Magyarországon a művész 2007. április 27-én helyezte el az első követ, Budapesten, a Ráday utca 5. szám előtt. Az emléktáblák száma azóta folyamatosan nő.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr217393714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása