A mi Erzsébetvárosunk

861. Romos elmúlás, rothadás

2019. január 09. - amier

Teljesen véletlenül belebotlottam – feldobta a Facebook – Péter Lea Így pusztul a Klauzál utca – csend honol az új lakóingatlan körül című, 2018 májusi keltezésű írásába, amely immáron sokadszor foglalkozik a még mindig műemléki védelem alatt álló Klauzál utca 7. és 9. szám alatti, végletekig lepusztult épületegyüttessel.

klauzal7-9_2016-1.jpg

Nem tudom, van-e még aki emlékszik a 2006 és 2008 között zajló hercehurcára, melynek végén műemlékké nyilvánították a Klauzál utca 7. sz. telken álló – már akkor is igencsak romos – lebontásra szánt lakóházat, annak ellenére, hogy a lakók lakásaik lebontása – és a költözés – érdekében protestáltak. Az eredeti tervek szerint egy modern épületet húztak volna fel a Klauzál utca 7-9. telken a régiek lebontása után.)

klauzal7-1985.jpg

A Klauzál utca 7. már 1985-ben is romos állapotban (Fortepan)

Kicsit részletesebben az Óvás Egyesület által is "megvédett”, 1874-ben Stróbl Ferenc (Já- nos) tervezte és építette 7. sz. alatti ház előtörténetéből: 2006-ban az önkormányzat a Klauzál utca 7-9. szám alatti ingatlant értékesíteni kívánta. Az akkori terv szerint az épü- letet/épületeket megvásárló vállalkozó lebontja az ingatlant, helyére új lakóházat épít, és a lakókat kártalanítja (pénz, új lakás). A történet akkor vett új fordulatot, amikor az utolsó engedély kiadását követően 2006 januárjában a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a Klauzál utca 7. szám alatti épületet műemléki védettség alá helyezte. És bár az épület fel- újításához semmilyen anyagi segítséget nem tudott nyújtani, a bontást nem engedélyezte.

Pedig ekkorra a ház már rendkívül rossz műszaki- és életveszélyes állapotban volt – doh- szag, penészes pince, kinti közös vécé, a szoba-konyhás lakások egy részének ajtaja befa- lazva, omladozó homlokzat – a lakók mégsem tudtak kiszabadulni szétrohadt lakásaikból.

klauzal7-9_2016-4.jpg

A felek (a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az önkormányzat, a beruházó) így tárgyalni kényszerültek, aminek eredményeképp azt találták ki, hogy kis részeket megtartanak és restaurálnak a két historizáló stílusú házból, hogy az utca képe ne nagyon sérüljön tovább. Az udvari részek bontással keletkezett területen pedig – az eredeti tervek szerint – egy modern, hétemeletes épületet húztak volna fel az összevont Klauzál utca 7-9. telken.

klauzal7-9_2016-3.jpg

klauzal7-9_2016-2.jpg

Hát nem húztak. Az udvari részt ugyan lebontották – azóta is a környékbeliek használják parkolóként – de más semmi. Csak a romos elmúlás, a megóvott rothadás maradt. Meg a mai napig látható "műemlék” tábla.

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8214551362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása