A mi Erzsébetvárosunk

757. Budapest100 - Almássy tér

2018. március 06. - amier

És akkor most következzék hazai, kerületi téma: szűk egy hónapja már beharangozódott itt a blogon is a rohamléptekkel közeledő idei Budapest100, így most elkezdjük szépen sorra venni az ezévi erzsébetvárosi helyszíneket. A szervezők – mint már írtuk – a kerületből négy teret választottak be a programba, ezek közül az első a Wesselényi utca mellett a XIX. század második felében keletkezett tér, az Almássy tér.

Budapest100 honlapja szerint eddig az alábbi négy, a teret körülvevő ház szerepel a május első hétvégéjén tartandó programban:

  • Almássy tér 17.
  • Almássy tér 18.
  • Almássy tér 19.
  • Wesselényi utca 56.

Röviden pár szó magáról a térről: az 1870-es években szabályozott terület nevét 1879-ben kapta; a névadó Almásy (Almássy) családnak volt birtoka a mai VII. kerület egy része. Az Almássy tér — addig, amíg fel nem épült a Klauzál téri vásárcsarnok — piacként funkcio- nált. Az 1900-as évek első évtizedeiben több szakegylet helyezte irodáját a teret szegélyező épületekbe, ez is lehetett az oka annak, hogy az Almássy tér volt kiinduló pontja több gyű- lésnek, tüntetésnek. 2014-ben a teret teljesen felújították, átszabták.

A téren áll Csengery Antal (1822-1880) történetíró, publicista bronzszobra; amely Csiszér János szobrászművész alkotása. A kő alapzaton bronz szoboralakot eredetileg 1938-ban a Damjanich utca-Dózsa György út sarkán állították fel, onnan került át az Almássy tér köze- pére 1950-ben. (A szobrot a már említett 2014-es felújítás során kicsit sarokba állították, a tér kerítése elé helyezték át.)

BBP

(Megj.: hogy a Szenes Hanna park – ami szerintem tér – a maga derekas méretével és házaival miért nincs a programban, azt nem tudni, de ugyanígy kérdezhetném a Kéthly Anna teret is…)

***

A Budapest100 idén a főváros tereire koncentrálva az Almássy teret is megkereste. Önkén- teseik a napokban azon igyekeztek, hogy erről a lehető legtöbb lakos értesüljön, így minél több házat be tudjanak vonni a rendezvénybe, mely a szomszédokat összehozva közösséget épít. A hivatalos meghívó és további információk a program honlapján elérhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2313719440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása