A mi Erzsébetvárosunk

749. Idén megint Budapest100

2018. február 10. - amier

Méghozzá május ötödikén és hatodikán, a program témája ebben az évben a fővárosi terek és az azokat körbevevő házak lesznek. De nem a középületekkel teli, böszme nagy terek, hanem a kicsi – vagy egy kicsit nagyobb – terekről lesz idén szó. Ha jól látom a szervezők honlapján, a kerületből négy, egymástól meglehetősen különböző teret választottak be a programba. Ezek: az Almássy tér, a Klauzál tér, a Lövölde tér és a Rózsák tere

bp100_7ker.jpg

Tavaly – több más kerülettel együtt – kimaradtunk, merthogy 2017-ben a pesti és budai rakpartot választotta témájául a Budapest100, és hát Erzsébetvárosnak nincs túl sok rakpartja (tudomásom szerint semennyi sincs). Idén viszont minden a terekről szól majd, tereink pedig még vannak. Tehát akkor még egyszer: május 5-én és 6-án (szombaton és vasárnap) kerül idén megrendezésre a Budapest100. Lehet jelentkezni, aztán hajrá!

(Megj.: hogy a Szenes Hanna park – ami szerintem tér – a maga derekas méretével és házaival miért nincs a programban, azt nem tudni, de ugyanígy kérdezhetném a Kéthly Anna teret is…)

***

Hét éve, 2011-ben az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) hagyomány- teremtő szándékkal indította útjára a Budapest100-at, hogy minden, akkor százéves ház ünnepeljen együtt az év századik napjához közeli hétvégén. A Budapest100 azóta egy roppant népszerű civil városi ünneppé nőtte ki magát, évente közel 60 helyszínnel, több mint 150 programmal és több tízezer látogatóval.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6213652884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása