A mi Erzsébetvárosunk

655. Még mindig a Dob utca

2017. május 03. - amier

Az Erzsébetváros újság legújabb számának Képviselői híradójából kicsit hosszabban és kicsit másképp a Dob utcáról és az előző posztban szóvá tett romos épületről meg a mára már végtelenített útlezárásról. De a kérdések és a problémák ugyanazok.

***

Még mindig a Dob utca - V.

Tavaly nyáron elkezdődött a Dob utca – Erzsébet körút Rottenbiller utca közötti szakasz – felújításának előkészítése. Megtörtént a gázvezeték felújítása. A munka igen hosszú ideig tartott és a befejezése eléggé becsúszott a fagyos időkbe. A Dob utca Vörösmarty és Izabella utcák közötti szakasz azóta is lezárva maradt. A Dob utca 93. szám alatti lakóház maradvány előtti terület azóta is körbekerített. Mi történik itt?

dob93-6.jpg

dob93-3.jpg

Még egy 2001-ben hozott helyi építési szabályozási rendeletben, többek között a Dob utca 93. számú épületre is, emeletráépítésre, tetőtér bővítésre adtak engedélyt. Ezek után a lakóház utcai homlokzatát nagyrészt beterítő molinó került rögzítésre, melyen az akkori építtető egy apartman hotel megépítését hirdette. És az idő ennek a háznak az esetében akkor megállt, egészen a gázvezeték felújításának befejezéséig. Ma ritkán fedezhető fel, hogy valakik a veszélyes állapotú homlokzat mögött bármit csinálnának. A ház tetőzete és a felső emelet födéme, a nyílászárók, ablakok eltűntek, téglarakások láthatók kívülről. A szomszéd épületben önkormányzati óvoda működik.

Az itt lakók és az óvodások szülei jogosan kérdezik: Kié az a telek és a rajta még meglévő rom? Miért alussza Csipkerózsika álmát az épület a tulajdonosával együtt? Milyen célú épület kerül majd egyszer felépítésre? Ugye nem jelent veszélyt az óvoda épületére ez a romos állapotú ház? Mikor kezdik már meg a tényleges munkát? Meddig lesz lezárva ez az útszakasz, mikor indulhat meg újra a közlekedés? Ha a homlokzat omlásveszélyes elegendő védelmet nyújt a mostani kerítés? Most miért nincs kiírva az, hogy ki, mit fog itt csinálni és mikorra készül el?

Az utca lassan 1 éve lezárva. Amint lesznek válaszok, tudatni fogom az itt lakókkal.

dr. Kispál Tibor, önkormányzati képviselő

Melléklet: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2001. (III. 23.) önkormányzati rendelete és Szabályozási Terv

***

A képviselő elérhetősége:
Dr. Kispál Tibor - 4. sz. egyéni választókerület, Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottságban tag, szociális és egészségügyi tanácsnok
Fogadóóra
Időpontja: minden hónap első péntekén 14:00-16:00-ig
Helye: Lakossági Piros Pont (Budapest VII. Dob u. 65.)
Időpontja: minden hónap második péntekén 14:00-16:00-ig 
Helye: Nyugdíjas Klub (Budapest VII. Király u. 97.)
E-mail cím: tkispal@gmail.com
Tel: +36 30 655-2822

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9812477031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása