A mi Erzsébetvárosunk

104. A Kossuth tér - meg mi

2014. március 17. - amier

02.jpgMárcius 15-én végre mi is megnézhettük, hogy milyen Kossuth teret épített nekünk az állam 25 milliárd forintból. Székelyzászló, óriásdorong és kősivatag: már az előzetesen közzétett fotók alapján is sok furcsaságra számíthattunk – írja a Városszíve Blog. És akkor a fenti szerény összegről egy pár szó, csak hogy legyen elképzelésünk, hogy mi mennyi...

25 milliárd forint elég lenne Erzsébetváros valamennyi utcájának és közterületének felújítására, vagy minden lakóház homlokzatát és ablakait-ajtóit egyszerre fel lehetne újítani, vagy minden Erzsébetvárosi lakás felújítását 780 ezer forinttal támogathatnánk, vagy valamennyi lakásban korszerűsíteni lehetne a fűtést, a víz és elektromos vezetékeket.

kossuth-ter1.jpg

dob46a.jpg

A 25 milliárddal valakik nagyon jól jártak. Erzsébetvárosnak pedig már egyetlen iskolája sincs, a Janikovszky Iskolát le is radírozták a térképről, a Dob utcai bölcsőde-óvoda sem épült meg, a lakóházak is csak fele felújítási támogatást kapnak, miközben a fideszes kerületvezetés - sok egyéb mellett - Erzsébetváros közösségének vagyonleltárát eldugta.

Nem jó ez így, emberek.

Dr. Kispál Tibor, önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr505865644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2014.03.17. 17:03:41

Góg, és demagóg fia vagyok én... (Te)

Habitus 2014.03.17. 17:11:58

@clemens: "Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?"

Vén Csataló 2014.03.18. 11:31:14

Sőt! Hány, de hány lélegeztetőgépet is lehetett volna venni 25 milliárdból! Nemigaz?

Bogas 2014.03.18. 11:35:48

@Vén Csataló: Vagy ki lehetett volna cserélni a kazincbarcikai kórház elvízkövesedett csöveit, nem?

:D

Milyen érdekes, amikor a forradalmi drótkefét avatták, senki nem jött azzal, hogy hány ajtót lehetne annak az árából kicserélni...
süti beállítások módosítása