A mi Erzsébetvárosunk

Kazinczy utca 10.

2017. március 11. - amier

A keskeny telekre először 1861-ben építettek egy földszintes, klasszicista lakóházat Zofahl Lőrinc terve szerint. Ezt az épületet 1862-ben Nasztl Mór a Gschwindt-féle Szesz- Élesztő- Likőr- és Rumgyár Rt. igazgatója (későbbi kereskedelmi tanácsos) kívánságára Zofahl az udvar irányába jelentősen kibővítette.

kazi10-1.jpg

Az ingatlant 1910-ben Polgár Károly megvásárolta, és a rajta álló ház lebontása után 1910/11-ben Freund Dezső tervei alapján felépíttette 3 emeletes, 1 udvaros szecessziós bérházát. Loggiákkal és terasszal tagolt zárterkély, aszimmetrikus oromzat jellemzi.

kazi10-2.jpg

kazi10-3.jpg

Freund Dezső (1884-1960) - Apja, Freund Jónás az első budapesti cinkográfiai műhely alapítója. Freund Dezső hallgatóként rendszeresen rajzolt a Borsszem Jankónak, az Üstökösnek stb. Építészi működését Komor és Jakab irodájában kezdte, a szabadkai városháza tervezésében vett részt. Önálló építészként több budapesti épületet tervezett. A húszas években városatyaként a budapesti lakáskérdés megoldásával foglalkozott.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2012329753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása