A mi Erzsébetvárosunk

Király utca 51.

2016. február 24. - amier

Az eklektikus bérházak mellett a Király utca Nagykörúthoz közeli részén a századforduló után néhány szecessziós bérház is épült. Közülük is a legjelentősebb Schwarcz Jenő műépítész bérpalotája, mely saját tervezésben valósult meg 1910/1911-ben. (Shwarcz maga is a házban élt és itt rendezte be műtermét is.)

kiraly51-1.jpg

kiraly51-2.jpg

A konzervatív szecessziós stílusban épült ház homlokzatán és kovácsoltvas kapuján magyaros és klasszicizáló motívumok láthatóak, a belső tereket allegorikus jelenetek domborművei, a lépcsőházat színes ólomüveg ablakok díszítik. Eredetileg a földszinti üzletek feletti félemelet is az üzletekhez tartozott. A Király utca felőli tetőtérben fotóműterem és rajzterem volt.

kiraly51-3.jpg

kiraly51-4.jpg

A ház előtt a járdán két botlatókő (stolperstein) látható, ezeket 2015 nyarán helyezték el Kis Pál (1890-1945) és hitvese, Klein Ilona (1898-1944) emlékére. A házaspár több mint negyedszázadon át lakott és dolgozott ebben a házban. A botlatóköveket Gunter Demnig német szobrászművésznek a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő akciósorozata keretén belül helyezték el. Magyarországon a művész 2007. április 27-én helyezte el az első követ, Budapesten, a Ráday utca 5. szám előtt.

kiraly51b.jpg

Az ötemeletes bérház tetőterében Kis Pál 1917-ben napfényműtermet építtetett. Fotográfiáival nemzetközi és magyar díjakat nyert, találmányai voltak, emellett amatőr festőként és szobrászként kiállításokon szerepelt. De vajon mit lehet tudni róla, ki volt ő és mit alkotott? – Kis Pál emlékére (Schmal Alexandra, MAFT)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr838415348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása