A mi Erzsébetvárosunk

Rákóczi út 86.

2015. augusztus 04. - amier

Brandstädter Izsák szállítási vállalkozó megrendelésére 1906-ban Kiss Géza építész tervei szerint épült négyemeletes szecesszióba hajló, eklektikus lakóház. A kivitelező Paulheim József és Stahulják Iván volt. Gazdagon díszített hullámzó felületű, növény ornamentikájú homlokzat, igényes, szép belső udvar. A házat 1970 körül árkádosították.

rakoczi86-3.jpg

rakoczi86-2.jpg

Kőrössy Albert Kálmán (1869-1955) építészeti tanulmányait Budapesten, a Műegyetemen kezdte, Párizsban az École des Beaux Arts-on folytatta, és Münchenben, Friedrich von Thiersch tanítványaként fejezte be. Bár sikeres építésznek számított, és a szecesszió jegyében szebbnél szebb lakóházakat, iskolaépületeket, üzleteket tervezett (elsősorban a Belvárosban, a Teréz- és az Erzsébetvárosban, de Budán is), az I. világháború, ahogy több más építész pályáját, az övét is megtörte. Legutolsó tervezése – a Dayka-villa volt a Benczúr utcában – 1913-ban készült el. Ezt követően nem tervezett többé, törvényhatósági tisztviselőként dolgozott a fővárosnál.

Kiss Géza (1878-1944), építész. Párizsban tanult Julius Meier-Graefe-nél, 1902 és 1904 között Berlinben dolgozott Bruno Möhring irodájában. Hazatérve Körössy Albert irodavezetője lett. Tehetsége révén a neves tervezők közé küzdötte fel magát, 1906-ban önálló irodát nyitott, majd 1909-ben társas viszonyra lépett Körössyvel, akivel az I. világháborúig együtt dolgozott. Közös alkotásuk a volt Magyar-Olasz Bank, ma az Országos Takarékpénztár (Bp., Nádor u. 16. sz.) barokkos palotája, a volt Kutnewsky Áruház Kristóf tér 6. sz. és a Margitszigeti Sziget-Klub (azóta lebontott) épülete.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr447677788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vincze Miklós [grofjardanhazy] · http://24.hu/author/vinczem/ 2022.07.25. 14:19:30

A ház 1906 februárjában kapott építési engedélyt, 1907 januárjában már cégek működtek benne, úgyhogy az építési év valóban 1906, az árkádosítás dátuma viszont erősen elcsúszott.

A munkák – aminek ötlete az 1956-os forradalom során keletkezett sérüléseket látva pattant ki az illetékesek fejéből – 1957 tavaszán kezdődtek, és épp egy évvel később értek véget.

Az árkádosítás ezen szakaszának (84-90.) építészeti terveit Fried Miksa és Mandel Tamás jegyezte, az 1959-1960 fordulóján megnyílt 703. számú gyógyszertár belsőépítészeti tervei pedig Kovács Zsuzsához (1902-1974) kötődnek.
süti beállítások módosítása