A mi Erzsébetvárosunk

Rózsa utca 8.

2015. április 02. - amier

Madler Henrik megrendelésére 1908 és 1909 között Sziklai Zsigmond tervei szerint épült négyemeletes, premodern lakóház a Hutyra Ferenc utca (Hutyra u. 10.) sarkán.

rozsa8-1.jpg

Sziklai Zsigmond 1864-ben született Pesten, halálának időpontja nem ismert. 1887-ben szerzett építész oklevelet a Budapesti Műegyetemen. Tervező- és vállalkozóirodája volt, de az első budapesti mozgóképszínházi engedélyt is ő kapta 1896-ban. Tagja volt az 1913-ban alakult Magyar Művészi Munka társaságnak (Lechner Ödön, Kozma Lajos, Vágó József, Jónás Zsigmond, Málnai Béla, Fémes Beck Ödön, Lajta Béla és Jánszky Béla társaságá- ban). Ő tervezte a Párizsi nagyáruházat, az első önálló áruházi épületet, az ipari szecesszió legelső magyarországi példáját, amely építése idején hatalmas közfelháborodást váltott ki az Andrássy úti bérpalotáktól stílusában és magasságában is igencsak eltérő jellege miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr337311124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sziklaimiki 2021.02.09. 11:54:44

Sziklai Zsigmond életrajza 2021. január 15-e óta a Wikipédián is elérhető forrásokkal alátámasztva. Sajnos a halálának időpontja a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM: PIM210269) adattárában tévesen 1925. VIII. 2. szerepel (amely évszámát tekintve Arnold nevű bátyjának halálozási dátumával egyezik meg).

sziklaimiki 2021.03.18. 12:31:22

@sziklaimiki: Időközben sikerült a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM: PIM210269) adattárában a téves adatot kijavíttatni.
süti beállítások módosítása