A mi Erzsébetvárosunk

Holló utca 10.

2015. április 03. - amier

A telekre még az 1840-es évek elején épített lakóházat 1866-ban alakíttatta át eklektikus stílusúra Dierner István kereskedő Keha Adolf tervei szerint. 1871-ben a ház tulajdonjoga Reitter Henrik és Graf Ede cipészmesterek tulajdonába került, majd 1882-ben Róth Samu cipész örökölte meg az ingatlant. Róth egy évvel később, 1883-ban (id.) Bobula Jánossal átépíttette az akkor kétemeletes házat. Bár az épület Budapest ostromakor csak kisebb károkat szenvedett, az önkormányzat a felújítás helyett 1957-ben a bontás mellett döntött. 

hollo10-1.jpg

hollo10-2.jpg

2008-ban az Autóker Holding Zrt. a foghíjtelek felén egy négyemeletes társasházat épített, a másik felén pedig a Madách Imre út folytatását alakította ki. A Sebők Péter, Komjáthy Attila és Hoffmann György építészek elképzelései alapján kivitelezett épületet a szomszédos Gozsdu-udvarral és a Holló utca 12-14. szám alatti házakkal is összekötötték.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr717287923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása