A mi Erzsébetvárosunk

656. Anyázás, szép csendben

2017. május 06. - amier

Tegnap megjelent az Index Mindeközben rovatában egy írás a már ezerszer megénekelt (és úgy látszik, ezerszer elátkozott) Dob utca környékéről. Mert errefelé mindig történik valami. Az előző posztban Kispál Tibor képviselőtársam ejtett pár szót az utca másik – Vörösmarty utca környéki –majd egy éve lezárt végéről. Most a kerület másik felén, az Akácfa utca Dob és Király utca közti szakaszát zárták le, jó másfél hónapra vízvezetékcsere miatt. Se parkolni, se behajtani nem lehet, újabb hadiállapot köszönt a környék lakóira.

akacfa_ertesit.jpg

Fotó: Index

Minderről a szerencsésebb lakók egy fekete-fehér, nyomtatott üzenetből értesültek, melyet ízléses, fekete szigszalaggal ragasztgatott ki az alvállalkozó (!) néhány ház kapujára két nappal a munka megkezdése előtt. Tette mindezt egy kft. képviselője, mintha a kerületnek, illetve a kerület vezetésének semmi köze sem lenne ehhez az egészhez. (A tájékoztatáshoz mondjuk nem is volt, a BKK Info oldalán sincs semmi jelzés a lezárásról.)

Itt egy környékbeli lakó nem éppen lelkendező megjegyzése a Klauzáliáról:

Ma reggeli ajándék a kerülettől: Dob utcából indultam autóval dolgozni. Klauzál tér lezárva, jobbra nem tudok lefordulni. Sebaj, majd az Akácfa utca felé megyek. Ja, ahogy én azt elképzeltem. Az is lezárva. Még mindig nem adtam fel, gondoltam, átmegyek a körúton, és a Posta mögött elfordulok jobbra. Kis naiv! Az is lezárva, dugó, araszolás. Mert persze a Dob utca is le van zárva a Vörösmarty utca után. Én – sok más autós társammal együtt – már csak vigyorogni tudok idétlenül, mert dühöngeni minek? Még én kapjak agyvérzést, mert hülyék ott felül, és nem tudnak ésszerű döntést hozni? Szóval marad a rezignált beletörődés és araszolás, meg anyázás szép csendben. Jó reggel, Erzsébetváros!

Persze ne ítéljünk elsőre, az is lehet, hogy volt lakossági tájékoztatás sűrű elnézéskérések közepette, meg a képviselőknek is jó előre felhívták a figyelmét a vízvezetékcserére és az ezzel járó kényelmetlenségekre, őket is kérve, hogy külön tájékoztassák az érintetteket, csak mi mindannyian épp nem figyeltünk. Ja, nem.

P.s.: Mindeközben – vízcsőcsere megkezdése után három nappal – megint lezárták a Klauzál teret a Dob utca és a Klauzál utca, valamint a Klauzál utca és Nyár utca között rendezvény miatt. Most vagy direkt bosszantani akarják az itt lakókat, vagy nagy ívben tojnak a fejükre. Ön szerint?

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5312484457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása