A mi Erzsébetvárosunk

Rottenbiller utca 50.

2017. március 26. - amier

A Rottenbiller utca legrégibb épülete, a Dob utca torkolatánál álló Erzsébet Leányárvaház céljára létesült emeletes, szabadon álló, romantikus ház 1870 és 1872 között épült, Vassél Alajos tervei alapján. Udvara árkádos, ma az Állatorvosi Egyetemhez tartozik. 1974-ben Molnár Béla és Varga László tervei alapján átépítették.

rotten50-1.jpg

rotten50-2.jpg

rotten50-3.jpg

rotten50-4.jpg

Az Erzsébet királynéról elnevezett Erzsébet Leányárvaház 1861. december 24-én nyílt meg az akkori Gyár utca és Kétszerecsen utca sarkán állott Csicsmanczay-féle házban. Innen 1865 áprilisában átköltözött a Gyár utcai Stoffer-féle házba. Rövidesen ez a ház is szűknek bizonyult, ezért a Vassél Alajos építész tervezte és Roch János városi mérnök által az akkori Háromdob utca és Erdősor sarkán (ma Rottenbiller utca 50. sz.) épített házba 1871. július 30-án költözött át, mint végleges intézeti házba. Ennek ünnepélyes zárókőletétele 1872. április 12-én történt Erzsébet királyné és I. Ferenc József király jelenlétében. Innen 1931. szeptember 1-én költözött át a Szent Imre herceg útja mentén fekvő mai házába (XI. Szent Imre herceg útja 29-31.), amelyet a székesfőváros a Notre Dame de Sión apácáktól vásárolt meg a leányárvaház céljaira.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3312371381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása