A mi Erzsébetvárosunk

Alsóerdősor utca 10.

2015. június 14. - amier

A korábban itt álló, 1860-ban Hild Károly építette ház lebontása után 1896/97-ben épült fel Dávid Jakab megrendelésére ez a háromemeletes – inkább reneszánszos, mint barok- kos homlokzatú – lakóház. A terveket – melyeken Goldmann Ernő építész pecsétje alatt Bachl Ferenc építőmester aláírása szerepel – 1896-ban engedélyezte a Fővárosi Tanács.

aerdo10-3.jpg

aerdo10-6.jpg

A faragott, kovácsoltvas-rácsos kapu felett – az első emelet középtengelyében – díszes korlátú erkély látható, az első emeleti ablakokat profilozott lemezen nyugvó oszlopszékes pilaszterek fogják közre, felettük ívelt szemöldök-párkányzat, köténydíszük balluszteres. A homlokzatot 2010 körül újították fel.

aerdo10-4.jpg

aerdo10-5.jpg

A kevéssé ismert, de az 1890-es években igen tevékeny Goldmann Ernő neobarokk ter- vezői tevékenységéről 1889-től vannak ismereteink. Több tervrajz tanúsága szerint építész, illetve műépítész volt, pecsétjén 1891-ben az Erzsébet körút 34, 1895-ben és 1896-ban az Izabella u. 19, 1898-ban pedig a Bajza u. 46. számú ház van megnevezve lakóhelyeként vagy irodája helyszíneként. Az 1889 és 1898 közötti időszakból ismert általa tervezett épületek nagy része neobarokk stílusú, munkáinak nagy többsége Erzsébetvárosban, illetve a Terézvárosban áll.

UPDATE: 2016. december 9-én délelőtt helyezték el a ház falán – a bejárattól jobbra – Garas Dezső emléktábláját.

***

A 2011. dec. 30-án elhunyt Garas Dezső (Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze) – Grósz Dezső néven – 1934. december 9-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Itt, az Alsóerdősor utca 10. szám alatt töltötte gyermekkorát. Bár interjút adni nem szeretett, de mindig büszkén mesélte, hogy azokban az időkben, amikor ő kisfiú volt az utca nevezetes- sége az a két kupleráj volt, amely az Alsóerdősor utca 14-16. szám alatt működött. (Ma a helyükön az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium épülete áll.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr507279309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amier 2016.12.01. 10:24:51

Ma levelet kaptunk:

Garas Dezső 2011. december 30-án halt meg, a dátum tévesen szerepel a blogban. (Szerk.: javítottuk) Amúgy nagyon jó cikk és szépek a fotók is.
Egyébként a jövő héten december 9-én délelőtt 11-kor a VII. kerületi Önkormányzat emléktáblát avat ezen a házon Garas Dezső tiszteletére. Sajnos a meghívót nem tudom feltölteni, de örülnék, ha valahogy híre menne. Törőcsik Mari és Vattamányi Zsolt leplezik le a táblát.

Üdvözlettel
Garas Ágnes
süti beállítások módosítása