A mi Erzsébetvárosunk

Dob utca 10. - Carl Lutz emlékmű

2015. április 25. - amier

A Rumbach Sebestyén utcában álló, az utcavonaltól hátrahúzott trafóépület Dob utcai oldalán – a kiszélesedő járdán – 1991-ben avatták fel a zsidómentésben aktív szerepet vállaló Carl Lutz emlékművét. A bronzszobor Szabó Tamás alkotása.

dob10-1.jpg

dob10-2.jpg

Az út szélén, az emlékművel ferdén szemben 2010 nyarán avatták fel a Gondolatok kövét. Egy 2008 novemberében elfogadott javaslat szerint a köztérre kikerülő mészkőtömb csiszolt felületére írják a térnek nevet adó személytől származó vagy egy róla megfogal- mazott idézetet, és a személy nevét, születési és halálozási dátuma. A kezdeményezés célja, hogy az alkotás a téresztétikai élményen túl az idézett gondolattal hozza közelebb a névadó személyt, nyújtson több ismeretet az arra járóknak.

dob10-3.jpg
Carl Lutz (1895-1975) Svájc budapesti követségének alkonzulja volt, aki 1944-ben Magyarországon teljesített szolgálatot, és 62 ezer magyar zsidó életét mentette meg. Védleveleket adott ki, illetve diplomáciai védelem alá helyezett házakat – többek között a híres Vadász utcai Üvegházat – ahol viszonylagos biztonságot nyújthatott az üldözöttek- nek a nyilas terror rémtetteivel szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr677368502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása