A mi Erzsébetvárosunk

Károly körút 5.

2015. április 02. - amier

Pest régi zsidónegyedéhez a Dob utca felé közeledve egy különös saroktoronyra lehetünk figyelmesek. Erényi Béla gyógyszerész hatemeletes, háromudvaros bérházának müezzin- toronyra emlékeztető saroktornya ez, amelyet tűztoronynak is használtak. Az épület fedett üzletutcával, az Asbóth utca épület alatti átvezetésével épült az egykori "Vademberhez" címzett fogadó helyére. Innen került át a Károly körúti homlokzatra a Herkules-timpanon dombormű. Az épület Lágymányosi Fischer József tervei alapján épült 1929/30-ban.

karoly_krt5-1.jpg

karoly_krt5-2.jpg

De visszatérve a "Vademberhez": a Károly körút. 5. szám alatti telket 1736-ban vette meg Johann Georg Jobst, hogy ide építse fel a Vademberhez (Zum Wilden Mann) címzett vegyeskereskedését és fogadóját. Az 1744-ben elkészült épület jellegzetessége a timpanonján látható dombormű volt, közepén az embernagyságú Herkulessel. A ház 1807-ben leégett. Miután újjáépítették, egy másik fogadós, Marczibányi János vette meg, az épület ezért Marczibányi-házként is ismert.

karoly_krt5-4.jpg

karoly_krt5-3.jpg

A fogadóból később szatócsbolt, majd 1898-ban patika lett, de a cégér mindvégig megmaradt. A házat végül a Diana sósborszesz tulajdonosa vette meg 1929-ben, hogy egy jóval nagyobbat építtessen a helyére, a domborművet pedig a timpanonból kibontva átmentettek a helyére épült lakóház falára. Ma is itt látható (kissé vastagon lefestve) és a város egyik legrégebbi, megmaradt cégére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr487296039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása