A mi Erzsébetvárosunk

Dob utca 52.

2015. június 27. - amier

1892-ben Rémi Zsigmond számára épült háromemeletes neobarokk bérház, tervezője az a Schannen Ernő* volt, aki később Rémi Róbertnek (Zsigmond apja) a Rémi-szálló épületét tervezte a Nagykörútra. A ház két felső emeleten téglaberakásos homlokzat, a barokkosan ívelt ablakok körül díszekben gazdag kialakítással.

dob52-1.jpg

Az első emeleti ablakok felet angyalfej-díszítés látható, eredeti, szépen felújított kagyló- és kovácsoltvas-rács díszes kapuja szintén megérdemli a figyelmet. A telken korábban egy Fischer Mihály tulajdonában levő földszintes lakóház állt, melyet 1865-ben Gottgeb Antal tervei szerint többször átépítettek.

dob52-2.jpg

* Schannen kapcsolata a Rémi családdal feltételezhetően innen ered, mind az épület, mind az építésszel való együttműködés a megrendelő megelégedésére szolgált, ezért kérhették meg a családi szálló terveinek elkészítésére is 1894 júliusában. A Sivirsky Antal építőmester vezetésével felépített hotel 1895. december 20-án nyílt meg. A korabeli leírások egyöntetűen Budapest legelegánsabb és legpompásabb szállodájának nevezték.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr747577722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása