A mi Erzsébetvárosunk

Dohány utca 64.

2015. június 19. - amier

A telken eredetileg egy 1851-ben Zier Keresztély építőmester, pallér számára Diescher János tervezte és építette egyemeletes romantikus lakóház állt. 1870-ben Charamza Ignác pékmester megvette az épületet, és még ugyanebben az évben Lohr János terve alapján pékműhelyeket alakíttatott ki a földszinten. 1886-ban az épületet Charamza ismét kibővítette az udvar irányába, amelynek az építőmestere már Urbányi Gyula volt.

dohany64-1.jpg

Charamza Ignác 1894-ben adta el sütödéjét Holndonner Ignác pékmesternek, aki 1910-ben ismét átalakíttatta a ház lakásait és a műhelyeit Svarcz Jenő, Horváth Antal és Sándor Imre építőmesterekkel, hogy sütödéje már három gőzkemencével működhessen tovább.

dohany64bont.jpg

1930-ban ismét modernizálták az üzemet, az ostrom egész ideje alatt, három nap kivé- telével üzemelt a pékség, és az épületet ért 9 aknatalálat rombolásait is helyreállították, ám az államosítást nem élte túl a sütöde, annak tulajdonjogát 1957-ben kapta meg Fővárosi Tanács VB. Élelmiszeripari Igazgatósága, akik innentől már csak morzsagyártóként használták az egykori Charamzát. Az épületet 2007-ben bontották le, hogy a helyére 2009-re felépíthessenek egy hétemeletes hotelt. A szálloda építésze Marosi Miklós és Sebő István, kivitelezője pedig a Curtis és Curtis Kft. volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr117556030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása