A mi Erzsébetvárosunk

Erzsébet körút 54.

2016. február 15. - amier

Az Erzsébet körút és Kürt utca közötti átmenő telekre előbb 1838-ban Langer Ferenc pesti polgár kívánságára Pollack Mihály épített egy földszintes, klasszicista lakóházat. Ennek lebontása után Schwarz Vilmos fakereskedő megbízásából 1888-ban Lederer Gusztáv tervei alapján építették fel ezt a ma is itt álló, háromemeletes neoreneszánsz lakóházat. 

erzsi54-1_1.jpg

erzsi54-2_1.jpg

A palota jellegű homlokzatot női és oroszlánfejek sora díszíti, az első emeleten – a kapu felett impozáns kőerkély látható, és ugyanolyan szoborfejek díszítik az első emeleti ablakokat, mint amilyen a kapu két oldalán látható.

erzsi54-3_1.jpg

erzsi54-4.jpg

A kivételes kovácsoltvas kapun belépve láthatóvá válik a díszes, kazettás mennyezetű kapualj, és főlépcsőház előterének gazdag díszítése. (Aranyozott stukkók, hermapillérek, reliefek, angyalok sokasága.) 1934-ben Stern Miklósné volt a tulajdonos, aki a befolyt évi lakbér után 44.164 pengő adót fizetett.

erzsi54-5.jpg

erzsi54-6.jpg

Az 1912-es Budapesti cím- és lakásjegyzék állítása szerint 1905 és 1916 között ebben a házban lakott és rendelt dr. Ferenczi Sándor (1873-1933), a magyar pszichoanalitikus iskola megteremtője, Sigmund Freud egyik legközelebbi munkatársa és barátja.

***

Ferenczi tizenegy gyermekes családban született. Ferenczi apja, Frankel Bernát Lengyel- országból bevándorolt zsidó könyvkereskedő volt, aki 1848-ban részt vett a magyar szabadságharcban. Miskolcon telepedett le, először könyvesboltja, majd könyvkiadója volt. Nevét már 1879-ben magyarosította Ferenczire. Azt, hogy Ferenczi itt élt, nem jelzi tábla. Ez 2013-ban a Nagydiófa utca 3. szám alatti, 1880 körül épült háromemeletes korai historizáló sarokházon került elhelyezésre, ahol 1919 és 1930 között lakott.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr208391442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása