A mi Erzsébetvárosunk

Erzsébet körút 10/12.

2016. február 14. - amier

Három utcára – Dohány utca, Kertész utca és Erzsébet körút – néző, Wellisch Sándor és Wellisch Gyula építészpáros által 1886/88-ban tervezett és épített négyemeletes, két kis belső udvarral rendelkező, eklektikus sarokház. A megrendelő/építtető Temesváry Adolf építési vállalkozó és neje Temesváry Adolfné, szül. Eisler Zsófia volt.

erzsi1012-3.jpg

erzsi1012-4.jpg

A nagyméretű saroktelken legkorábban Pest harmadik alapítású, a mai Thaly Kálmán utca 43. szám alatt működő gyufagyárnak az erzsébetvárosi üzeme állt, amelynek új földszintes műhelyeit 1868-ban adták át Leitner Sámuel és Grünwald Sámuel gyufagyárosok megrendelésére. A Dörschug Antal építész tervei alapján történő bővítésnek köszönhetően a gyár ekkortól már évi 4000 vámmázsa gyufát állított elő. Mivel a Nagykörút 1872-1888 közötti kiépítésekor a gyár útban volt, így az üzem Újpestre költözött.

erzsi1012-5.jpg

A megüresedett telket 1884-ben vette meg Temesváry Adolf felépíttesse a ma is itt álló bérházát. Temesváryné 1889-ben ajándékozta oda tulajdonát fiának, dr. Temesváry Rezső szülész-nőgyógyásznak, illetve vejének, Földiák Gyulának (a többszörös igazgatósági tag, bankbizományos Földiák Vilmos rokona), aki ebben az időszakban már a főváros nagy ingatlanbirtokosainak egyike, több ház tulajdonosa volt szerte Budapesten.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr278388572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása