A mi Erzsébetvárosunk


424. Még mindig Dob utca

2015. július 03. - amier

Többször írtunk a felújított Dob utca hányatott sorsáról. A június végi testületi ülésen – úgy mellékesen – újra szóba került. Legnagyobb sajnálatunkra nem arról szólt végre az előterjesztés, hogy a Dob utca Erzsébet körút-Rottenbiller utca közötti szakasza…

Tovább

251. Elárvult Bubik

A Klauzál téren továbbra is inkább turista látványosságként árválkodnak a Bubi kerékpárok, mintsem turista program, városnézés eszközeként. Ez is egy előkészítetlen, eddig sok-sok bosszúságot okozó, Budapestet lejárató pénzköltésnek mutatkozik, mintsem valódi turista-szolgáltatásnak. A szóvivő meg…

Tovább

240. Önkormányzati titkok 2.

Megint egy bírósági ügy - Tavaly közbeszerzési pályázatot írtak ki az önkormányzati intézményekben való étkeztetésre. Nemsokára volt nyertes is. Januártól kezdték az étkeztetést. Átvették a tálalókonyhákat is, vállalva azok felújítását. Decemberben közérdekű…

Tovább

114. Nyilvánosság II.

Előzőleg már olvashattunk a nyilvánosság szerepéről, a közérdekű adatok kiadásának szabályáról. A mostani történet rövidebb, mert – szerintünk – a kérés is egyszerűbb. Az önkormányzat egy másik cégétől kértünk adatokat. Az ERVA-hoz írt kérés annyi volt, hogy…

Tovább

112. Nyilvánosság I.

Miután tegnap délelőtt a Madách térről elkezdték elszállítani az autókat, majd délutánra már körbe is kerítették azt a lakók óriási felháborodására, ejtsünk pár szót más ügyekről is. Kezdjük talán azzal, hogy kerületünkben egyes önkormányzati cégek vezetői…

Tovább

65. Heti kérdéseink 3.

Miért rohadt szét a Carl Lutz park? És a díszburkolatból kirakott kis halmok? Mit keres a szemét és a  szemeteszsák ugyanott? Milyen dolog már ez?! Ismerős kérdések? Egy biztos: senki sem mehet el szó nélkül amellett, ami – többek között – itt a környéken (is) zajlik. Mi…

Tovább

61. Heti kérdéseink 2.

A korábban feltett kérdéseinkhez egy kerületi lakos további kérdéseket csatolt. Mikor lehet Belső-Erzsébetvárosban éjjel aludni, mikor lesz a lakó érdeke fontosabb, mint a kocsmákból befolyt (feltételezem zsebbe is) pénz? Mikor fognak ingyenes parkolóhelyet biztosítani a kerület…

Tovább

51. Karácsonyi javaslatok

Mint már korábban szó volt róla, a testületi ülésen Vattamány Zsolt polgármester úrnak volt egy költségvetési módosító javaslata, miszerint a Fiatalok az összefogásért Egyesületnek (minő véletlen, az egyesület veze- tői a Belvárosi Fidelitas csoport vezetői is) közel…

Tovább

50. Civilek kitelepítése

Még december elején juttattak el hozzánk egy levelet, amit az ERŐMŰVHÁZ ügyvezetője írt civil szervezeteknek. Abban arról tájékoztatta az ügyvezető a házban működő civil szervezeteket, hogy az Önkormányzat felújíttatja a Thököly út 24. alatti helyiségét és február…

Tovább
süti beállítások módosítása