845. Jó ötletnek látszott

2018. november 23. - amier

A múlt héten Erzsébetváros egyik központi helyére – a Madách tér bejáratának kellős közepébe – került R. Törley Mária egészalakos köztéri szobra, amely az ernyőt tartó, távolba néző Erzsébet királynét ábrázolja. Mi ennek az eseménynek örömére négy napja feltettünk ide a blogra egy szavazást, vagy ha…

Tovább

844. Szoboravatás volt a téren

A Madách téren pár napja avatták fel Erzsébet királyné szobrát. Azóta már nézegethetjük, csodálhatjuk, kritizálhatjuk R. Törley Mária alkotását, és annak a téren való elhelyezését. A szobrot eredetileg az önkormányzat közelében, az Erzsébet körút 8. szám előtti kis térre szerették volna telepíteni,…

Tovább

Madách Imre út - címer

A Madách sugárút diadalívén látható a Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) címere. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának feladata döntően budapesti a középületek és a közlekedési hálózat tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos teendők koordinálása volt. Tevékenységéhez tartozott a tervpályázatok…

Tovább

Madách tér 3/4.

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának címere, két pilon és a Madách teret, ill. az Asbóth utcát áthidaló épületszárnyak. 1937/38-ban épült Wälder Gyula és Kardos György terve alapján, a kivitelező Fejér Lajos és Dános László cége volt. (Madách tér 3/4. - Asbóth u. 11/13.) Az ötemeletes épület északi…

Tovább

Madách tér 6. - színház

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) Nyugdíjintézete által finanszírozott épület az egykori Orczy-ház hátsó traktusán, az egyik udvari zsinagóga helyén Gerlóczy Gedeon tervei alap- ján épült fel 1940-ben. A homlokzattervet itt is Wälder Gyula készítette. A megbízó az anyagi haszon érdekében az épület…

Tovább

Madách tér 6. - szobor

A Madách tér 6. szám alatt, a régi Madách Kamaraszínház (ma Örkény István Színház) előtt álló bronzból készült Táncosnő szobor. Az 1,6 m-es bronz szobrot Medgyessy Ferenc készítette. A szobor történetéhez tartozik, hogy 1954-ben az Izabella téren, majd 1976-ban a Kálvin téren állították fel, és csak…

Tovább

Madách tér

Erzsébetváros központjának 1935-1938 közötti rendezése nyomán létrejött tér, eredeti elképzelés szerint a majdani városháza előtti tér – a Fórum – egyik fele. Nevét 1938 óta viseli. 1937-ben kezdődött meg az Erzsébet sugárút, ill. rövidített változatának (csak a Nagykörútig vezetve), a Madách Imre…

Tovább

413. Lomhullás

Ja, már megint. Titokban egy csöppet reménykedtem, hogy a tavalyi kupleráj helyett idén valahogy normálisabban történik ez az egész – egy évben egyszer kötelező – móka, legalább itt a kerület legfrekventáltabb részén, a Károly körút-Király utca-Rumbach Sebestyén utca-Dob…

Tovább