873. Testületi ülés után 13.

2019. február 14. - amier

Hétfőn délben ülésezett egy rendkívülit az erzsébetvárosi képviselő-testület, és ami a lényeg: a kerületnek van költségvetése 2019-ben is. Az elfogadott költségvetés most is működési többlettel számol, azaz hitel felvételét nem tervezik – tehát úgy tűnik, a kerület működése biztosítva van. (A…

Tovább

703. Mekkora buli!

Erzsébetváros 2016-ban mindössze 10 millió 971 ezer forintot tudott begyűjteni az éjfél után is nyitva tartó helyektől felügyeleti díj, azaz az úgynevezett "romkocsmaadó" címén, amit köztisztaságra, közbiztonságra kell költeni – tudta meg a 24.hu az önkormányzattól. És az utolsó negyedév adatai…

Tovább

509. Testületi ülés után 7.

Van költségvetés! Kedden hosszasan ülésezett az erzsébetvárosi képviselő-testület, 38 napirend került megtárgyalásra. Lényeg, a lényeg: Erzsébetvárosnak van költségvetése 2016-ban is, tehát a kerület működése úgy tűnik, biztosítva van – és lesz társasház felújítási pályázat is! A…

Tovább

469. Mit lehet tenni?

Korábban olvashattuk, hogy a rezsicsökkentés milyen jó nekünk, mert hogy kisebb lett a gáz-, a villany- meg a többi számlánk. Ez nagyon jó azoknak, akik a kevesebbet ki tudják fizetni. Sokan még ezt sem, őket kizárják a szolgáltatásból, sajnos kilakoltatással is végződhet. Akkor…

Tovább

467. Jól jártunk?

Olvasom az újságban, hogy kb. ezermilliárd forintért (ez hétköznapi ésszel felfoghatatlanul nagy pénz) az állam megveszi a gáz és villamos energia hálózatot a gaz külföldi multiktól. Onnantól kezdve a magyar állam adja a gázt és az áramot. Amikor elkezdődött a rezsiharc, az…

Tovább

368. Közjelleggel (1)

Tegnap átalakult a szociális támogatási, segélyezési rendszer, a kormány számos támogatási fajtát megszüntet, vagy az önkormányzatokra ruház fedezet nélkül. Így megszűnt a rendszeres szociális segély (ami 38 000 embert érint), a lakásfenntartási támogatás (500 000…

Tovább

363. Volt egy testületi

Szerdán 14 órakor tartotta meg testületi ülését Erzsébetváros képviselőtestülete, többek között döntés született – kisebb, nagyobb módosítókkal – a 2015. évi költségvetésről. A részletekről a későbbiek folyamán remélhetőleg tájékoztatást nyújt valamelyik…

Tovább

312. Önkormányzati pillanat 9.

Tegnapelőtt délután, 3 órától rendkívüli képviselő-testületi üléssel "újra beindult" a helyi politikai döntéshozás vérkeringése Erzsébetvárosban. Napirendre került többek között a 2014. évi költségvetés módosítása, az építményadóról szóló rendelet…

Tovább

231. Erzsébetvárosi terek

Májusban adták át az Almássy teret. Arról már olvashattunk, hogy milyen lett, aki akarta, személyesen kipróbálhatta. Megkaptuk a felújítás árának adatait is. Bruttó 190,2 millió forintba került a munka. Júniusban döntés született néhány pótlólagos munkáról is:…

Tovább

202. Beindult a tűzfal-rehab

Még 2013 elején került a Képviselő-testület elé egy együttműködési tervezet - tűzfal-rehabilitáció ügyben. A megállapodás arról szól, hogy a társaság erzsébetvárosi – elsősorban a belső részen lévő – tűzfalakat rehabilitálna, képekkel illusztrálva. Az…

Tovább