942. 160 éves a Zsinagóga

2019. szeptember 08. - amier

És most egy rövid kampányszünet, ránk fér. Tegnapelőtt volt ugyanis 160 éve, hogy 1859. szeptember 6-án átadták a világ akkori legnagyobb működő zsinagógáját a Dohány utcában. A pesti hitközség elöljárósága 1850. december 15-én határozta el, hogy a Dohány utcai telken az addig csak bérelt…

Tovább

815. Jártamban, keltemben (8)

Gondolatok a Szenes Hanna parkról – Sokat járok arrafele. Már-már lassan el is felejtem, mennyivel barátságosabb, nyitottabb, kellemesebb hely volt ez valamikor. Mesélték, hogy volt idő, amikor a karácsonyi ünnepek alkalmával a környék lakói összefogva, közösen díszítettek fenyőfát a téren.…

Tovább

729. Közös európai örökség

Európai Örökség címre jelölték a Dohány utcai zsinagógát. A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint a zsinagógát a hozzá tartozó – a múzeumot, a levéltárat, az I. világháborúban elesett magyar zsidó katonák tiszteletére elhelyezett emlékművet, a holokauszt áldozatainak földi maradványait…

Tovább

645. Rejtő gondolat-köve

“– Uram! A késemért jöttem!– Hol hagyta?– Valami matrózban.”  Erzsébetvárosban javaslatomra elkészült és 2017. március 29-én átadásra került Rejtő Jenő 112. születésnapján az őt és egy gondolatát megörökítő Gondolat kő a róla elnevezett utcában a Magyar Színház előtt. Az Önkormányzat részéről részt…

Tovább

Városligeti fasor 15. - emlékmű

A Bajza utca és a fasor sarkán 2008-ban adták át az itt kialakított Reformáció emlékpark- ban Lestyán Goda János készítette emlékművet, melynek alapkőletételére 2007. október 31-én került sor, amivel a lutheri reformáció kezdetének 490. évfordulójára emlékeztek. A négy különböző magasságú…

Tovább

522. Bizottsági ülés volt

Kedden, március 22-én rendkívüli ülést (is) tartott a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság, melynek témája a Reformáció Emlékévében megvalósítható kerületi programok támogatása, ill az ehhez kapcsolódó döntések voltak. Két hasonló beterjesztés alapján a bizottság egyhangúlag elfogadta, hogy…

Tovább

411. Sétafika 7.

Még április legelején írtam a Dohány utcai gettófalról, illetve az előtte húzódó járdáról. Akkoriban kimondottan nehezményeztem, hogy az emlékfal előtt megszűnt a járda, majd az azt ideiglenesen felváltó fehér murva is eltűnt, helyette valami puha, homok-cement keverék…

Tovább

Dob utca 10. - Carl Lutz emlékmű

A Rumbach Sebestyén utcában álló, az utcavonaltól hátrahúzott trafóépület Dob utcai oldalán – a kiszélesedő járdán – 1991-ben avatták fel a zsidómentésben aktív szerepet vállaló Carl Lutz emlékművét. A bronzszobor Szabó Tamás alkotása. Az út szélén, az…

Tovább

Rumbach Sebestyén utca 5.

A sokáig üresen álló foghíjtelket 1967-ben kapta meg az államtól a Budapesti Elektromos Művek, hogy Lestyán Ernő tervei szerint egy magasba törő ipari épületet építhessenek fel rá. Az 1969-ben felavatott tömör téglafalnak ható transzformátorépület, bár megjelenésé- vel egy…

Tovább