A mi Erzsébetvárosunk

Lokálpatrióták a Heti TV-ben [404.]

Mi a lokálpatrióták igazi feladata?

2024. március 27. - amier

Két napja a Heti TV reggeli műsorában Breuer Péter vendégei voltunk Tomori Károly önkormányzati képviselőjelöltünkkel. Beszéltünk a kerület jelenlegi helyzetéről, álla- potáról, és a lokálpatrióták valódi feladatáról. Bő egy hete pedig az ATV-ben voltunk Székely Sándorral, a Szolidaritás Mozgalom elnökével — szintén ebben a témában.

lev_logo2.jpg

A Lokálpatrióták Erzsébet Városért Egyesület azért alakult, hogy az ÖN-KORMÁNYZÁS eredeti jelentését visszaadja. Hogy helyben élő, a kerületet ismerő képviselők képviseljék a lakókat. Hogy a választók ne csak a pártok és azok jelöltjei közül választhassanak, ha- nem független, helyben élő személyeket is, akik elkötelezetten képviselik egy-egy körzet, vagy a kerület érdekeit. Hogy az erzsébetvárosiak visszakapják a kerületüket.

Választási szövetségesünk, a Szolidaritás Mozgalom minden kerületben az emberek problémáira koncentrál, és távol tartja magát a pártpolitizálástól. Célja, hogy a kerületi megmérettetés mellett fővárosi listát is állítsanak és a fővárosi közgyűlésbe is elvigyék a budapesti civilek hangját.

dr. Hunwald György

 

Vitézy is bejelentkezett [403.]

Fideszes kádergyerekből LMP-s jelölt. Ez igen!

Több hónapos lebegtetés után lépett porondra Vitézy Dávid. (Népszava

Miután a múlt héten a Fidesz bejelentette, hogy Szentkirályi Alexandrát, az egykori kormányszóvivőt indítják Budapesten az önkormányzati választáson a főpolgármesteri székért, a hét közepén Vitézy Dávid is döntött, ő is elindul az ülőalkalmatosságért. Így Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester, Szentkirályi Alexandra (Fidesz), Brenner Ko- loman (Jobbik) és a Grundtner András (Mi Hazánk) után Vitézy lett az ötödik versenyző. Azaz, két fideszes kihívója is van Karácsonynak. Pöpec. Érdeklődve várom, mi lesz ebből.

vitezy_david2024.jpg

21 éves korában delegálta a Fidesz a BKV felügyelőbizottságába. 25 éves korában nevezte ki Tarlós István a BKK vezérigazgatójává. 31 éves korában lett a Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, 34 évesen a Budapesti Fejlesztési Központ Igazgatója. A 2022-es választás után, 36 évesen közlekedési államtitkár. Vitézy Dávid most az LMP főpolgármester-jelöltje. (via Telex)

Megjegyzendő, hogy közben az is kiderül, hogy itt a kerületben meg Benedek Zsoltot in- dítja a Fidesz. Ez is pöpec.

P.s.: Az azóta lerombolt Közlekedési Múzeumot — még 2015-ben zárták be — korábban Vitézy D. vezette, aki akkor mondott le főigazgatói posztjáról, amikor kinevezték közleke- dési államtitkárrá, később aztán erről is lemondott. Vajon az indulásról mikor mond le?

A Republikon legújabb elemzésében Karácsony Gergely és Vitézy Dávid szavazótáborának pártpolitikai összetételét vizsgálta. Karácsony szavazói tábora a baloldali-liberális ellenzéki pártok támogatóiból adódik össze, míg Vitézy szavazóinak legnagyobb része Fidesz-KDNP szavazó. A volt államtitkár csak minimálisan képes felvenni ellenzéki szavazókat, és az LMP támogatását sem tudja egyöntetűen maga mögött. (A teljes elemzés a Republikon oldalán olvasható.)

A sehonnai senki [402.]

Március idusa margójára.

Nagylélekzetű elemzésében azt írja Horváth András, hogy az új csillag Magyar Péternek nincs egyetlen önálló gondolata, egyetlen önálló javaslata. Bár a rendszer belső köreiből érkezik, nem mond se a NER-ről, se annak meghaladásáról semmi olyasmit, amit a hagyományosan "ellenzéki" politikusok ne mantráznának évek óta. No, igen — ismeri föl — "Aranyszabály: nem mindegy, hogy ki mondja!"

magyar_peter2024.jpg

Nagyon igaz, és pont ez Magyar P. sikerének titka: az önmagukat hagyományosan ellenzékinek (és jellemzően nem pl. baloldalinak vagy konzervatívnak stb.) nevező politikusok mostanra annyira elhiteltelenedtek, hogy még egy teljesen senki is lehet náluk népszerűbb, ha teljesen kívülről jön. Ezért a NER-en kívüli választók sorra próbál- gatják a jelentkezőket Vona G.-tól Magyar P.-ig és majd tovább: minden választás előtt elénk fognak lökni egy-egy hamis messiást, és mi mindig be fogunk dőlni nekik — mert az olyan kényelmes.

MP az MZP-jelenség ismétlése: jön egy ősfideszes, aki azt mondja, hogy ugyanazt csinálná, mint a mostaniak, csak nem lopna — és ennyi elég ahhoz, hogy mögé seregeljen mindenki, aki nem ősfideszes. Egyetlen szavazatot se fog elvenni Magyarbasitól — de ahhoz elég lehet, hogy pl. a Kutyapárt ne jusson be az EP-be.

Fügedi Ubul

Közös megemlékezés [401.]

Az Erzsébetvárosi Lokálpatrióták és a Magyar Szolidaritás Mozgalom közösen emlékezett meg a nemzeti ünnepünkről. A videó ITT nézhető meg. 

hunvald20240315.jpg

A Lokálpatrióták Erzsébet Városért Egyesület azért alakult, hogy az ÖN-KORMÁNYZÁS eredeti jelentését visszaadja. Választási szövetségesünk, a Szolidaritás Mozgalom minden kerületben az emberek problémáira koncentrál, és távol tartja magát a pártpolitizálástól. Célja, hogy a kerületi megmérettetés mellett fővárosi listát is állítsanak és a fővárosi közgyűlésbe is elvigyék a budapesti civilek hangját.

dr, Hunwald György

Fontos szavak [400.]

Vidám történetek a régi, jó kis átkosból.

Ha az ember él valahol, és pláne, ha beszélnie is kell a helybeliekkel, előbb-utóbb fölcsipeget pár szót (mint csigere=előre, obo=kőrakás a hegyen, tőszámok stb.) amelyeket a megfelelő időpontban bevetve átlendülhet a kommunikációs nehézségeken.

darga.jpg

Legelőször persze többnyire káromkodni tanul meg az ember fia. Többnyire — de nem Mongóliában. Hogy ott mik voltak az igazán fontos szavak, azt könnyen visszakövet- keztethetjük abból, hogy mikre emlékszem máig is. A három, igazán fontos szó:

  • hamaguj (mindegy),
  • mitighuj (nem tudom),
  • bakhuj (nincs);
  • a legfontosabb szó pedig a már eddig is többször említett darga (főnök).

Vigyázat: az alábbi történet nem személyes tapasztalat, én is úgy hallottam. Kisebb csúsztatásokat tartalmaz, de igen jellemző.

A szovjet földtani expedíciónál felmondott a fűtő. Télvíz idején, amikor pedig igencsak kínos tud ez lenni. A helyben szokásos módszerrel kitűzködték a cédulákat mindenféle póznákra, hogy "FŰTŐT FELVESZÜNK", de nem jelentkezett senki. Amikor a helyzet már szélsőségesen kínos volt, egy idősebb, tapasztalt geológus bekopogott az expedícióvezetőhöz:

— Figyelj, Főnök! Nem jó a szöveg, amit a cédulákra írtatok.
— Hogyhogy nem jó? Az van rajta, hogy kazánfűtőt felveszünk, és itt jelentkezhet. Hát nem erről van szó?
— Erről van szó, de nem ezt kell írni.
— Hanem mit?
— Hát hogy kazándargát felveszünk.
— KazánDARGÁT??!?
— Azt.

Kicserélték a cédulákat: KAZÁNDARGÁT FELVESZÜNK. Másnap reggel kettes sorban álltak a jelentkezők az ajtó előtt. Beengedték az elsőt, kérdezte, mit kell csinálni. Mondták neki, hogy fogja a lapátot, begórja a szén közé és így tovább.

— És én vagyok a darga?
— Maga.
— Jó. kezdhetjük.

 Seperc alatt fölvették, a többieket el lehetett küldeni.

Fügedi Ubul

Emléktábla avatása [399.]

Dr. Szegő Tamás, Erzsébetváros posztumusz díszpolgára, a MÚOSZ egykori főtitkára emlékére Erzsébetváros Önkormányzata táblát állít azon a házon, ahol haláláig lakott. A tábla avatása 2024. március 13-án 15 órakor lesz az Erzsébet krt. 44/46 sz. ház Dob utca felöli oldalánál.

szego_tamas.jpg

Még sokan emlékszünk rá. Az MSZP kerületi elnökeként és barátként is segítőkész volt, bármikor bármilyen problémával lehetett hozzá fordulni. Imádta az újságírást, de azt is úgy csinálta, hogy az a szegények, rászorultak segítségére legyen. Az élet minden pontján jelen volt, legyen az újságírás, jogi tanácsadás, hivatalos megjelenés, közösségi élet, és még hosszan sorolhatnám… 1994-ben az Ő sikere is volt, hogy az önkormányzati választáson nyert az MSZP. Mint frakcióvezető összetartotta a frakciót, még betegsége utolsó estéjén is azzal törődött, hogy jelen legyen és vezesse a frakcióülést. Az élet minden területén egyszerűen, csendesen, de sokat dolgozva élt. Majdnem harminc éve, 1995.szeptember13-án halt meg. Hiányzik. (a Szerk.)

Eljött az az idő [398.]

A Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesület és a Szolidaritás Mozgalom megállapodott abban, hogy a 2024. évi önkormányzati választáson közösen indul Erzsébetvárosban.

Erzsébetvárosban már nem az erzsébetvárosiak a fontosak. Az erzsébetvárosiak láthatták és érezhették, hogy az elmúlt majd másfél évtized alatt hogyan süllyedt a kerület színvo- nala. Hogyan romlott a közbiztonság, hogyan szűntek meg szolgáltatások, hogyan épült le a kórházunk, milyen rendetlenség van az utcákon.

lokalpatriotak2024.jpg

Lokálpatrióták Erzsébet Városért Egyesület azért alakult, hogy visszaadja az ÖN-KORMÁNYZÁS valódi jelentését. Helyben élő, a kerületet, az utcákat, a házakat ismerő képviselőknek kell képviselni a lakókat, mert pártok jelöltjei - akik nem is a kerületben laknak  mind megbuktak.A Lokálpatrióták Erzsébetvárosért jelmondat magában foglalja jelöltjeink törekvéseit, akik mélyen tisztelik és szeretik kerületünket, Erzsébetvárost. A csapatunk elkötelezett a kerület, Erzsébetváros érdekében. Segítőink aktívan részt vesznek a kerület életében és fejlesztésében, és elkötelezték magukat a helyi közösség jobbítására.

A pártpolitikák legnagyobb vesztesei a budapesti és a kerületi civilek. A politikai pártok a legtöbbször kötött szabályok, előre meghatározott irányvonalak mentén politizálnak, ami korlátozza a helyi problémákra való rugalmas és ésszerű reagálást. Ezért fontos, hogy a választók ne csupán a politikai pártokat és azok jelöltjeit válasszák, hanem olyan függet- len, helyben élő és tapasztalt személyeket és csapatot, akik valódi szakértelmet és elköte- lezettséget képviselnek az adott körzet vagy kerület ügyeiben.

Csapatunk, az Erzsébetvárosi Lokálpatrióták egy ilyen független, civil kezdeményezés, amelynek célja az, hogy az Erzsébetvárosban élő emberek érdekeit helyezze előtérbe a politikai játszmák és pártérdekek helyett.

Eljött az az idő, amikor pártpolitikai kötöttségek nélkül politizálhatok. A csapatom valódi közösségi szemlélettel és tapasztalattal rendelkezik, így képesek a kerület valós problémáira koncentrálni és hatékony megoldásokat kínálni azokra.

Az Erzsébetvárosi Lokálpatrióták a kerület lakóinak szolgálatában állnak és ígérik, hogy közösen dolgoznak egy élhetőbb, fejlődőbb Erzsébetvárosért.

Az Erzsébetvárosi Lokálpatrióták jelöltjei, képviselői helyben élnek, a kerületben laknak. Találkozhatnak velünk a szomszédban, az utcán. Megvan a tényleges helyismeretünk és tapasztalatunk, közvetlenül részt veszünk a közösségi életben és a helyi, a társasházi, közösségi problémák megoldásában. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a kerület lakói számára hatékonyabb és céltudatosabb szolgáltatásokat nyújtsunk és a közösség fejlődését előmozdítsuk.

Választási szövetségesünk, a Szolidaritás Mozgalom minden kerületben az emberek problémáira koncentrál és távol tartja magát a pártpolitizálástól. Célja, hogy a kerületi megmérettetés mellett fővárosi listát is állítsanak és a fővárosi közgyűlésbe is elvigyék a budapesti civilek hangját.

dr, Hunwald György

Ár és érték [397.]

Fejezetek a szocializmus politikai gazdaságtanából.

13 ezerért sem kellettek senkinek a külügy által
10 millióért vásárolt lélegeztetőgépek. (HVG

Anno gondosan a fejünkbe verték, hogy abban a fránya kapitalizmusban az árak a termékszolgáltatás stb. értéke körül ingadoznak, és ez az ún. piaci anarchia. Ezzel szemben nálunk a központi irányítás bölcsességének hála az árak stabilak, a gazdaság kiszámítható.

ar_ertek.jpg

Mindez persze csak addig érvényes, amíg a cuccot nem próbáljuk meg tényleg eladni. Mert akkor könnyen járhatunk úgy, mint a darabonként több mint tíz és félmillióért vett lélegeztetőgépekkel, amelyek tizenháromezerért sem kellenek. Senkinek. mert senki sem akar (újabb) lélegeztetőgépeket használni, ergo ezek úgynevezett használati értéke 0 — pontosabban annyi, amennyit a MÉH-ben adnak értük.

Emlékeztetőül: kormányunk a maga fentebb utalt bölcsességében megbízott egy szakértőt annak felmérésével, a meglévőkön kívül hány ilyen gépre lehet szükségünk a járvány idején. A szakértő le is írta, hogy a lehető legrosszabb esetben, tehát ha semmit nem tesznek a koronavírus terjedésének fékezésére, akkor akár 2500 is kellhet. Magyar- basi ezt a számot minden indoklás nélkül felszorozta hárommal, majd külkereskedelmi üzletkötők helyett po(r)tyázókat és fürkészeket küldött ki, hogy vegyenek, amennyit csak bírnak. Vettek is a felszorzott számnál jóval többet az aktuális (a konjunktúra miatt az anarchia részeként emelt) piaci ár tízszeresénél is drágábban. A horvátok ennél jóval ol- csóbb vásárlások miatt börtönbe küldtek egy rakás embert — Magyarbasi megdícsérte*-megjutalmazta a mieinket.

Mindennek valóban semmi köze a piaci anarchiához — ez ugyanis látszólag a káosz, a gyakorlatban a haverok "feltőkésítése".

* — juszt is hosszú í

Fügedi Ubul

Kéthly Anna tér: már zajlik a munka [396.]

Kezdődik a Kéthly Anna tér felújítása. (erzsebetvaros.net

Tényleg kitört a limbó térfelújítási láz, a Klauzál tér után pár napja a jómunkás emberek nekikezdtek a Kéthly Anna tér rendbetételének is. Most bontanak, majd fákat ültetnek és a kerítésén kívüli zúzalékos sávot is zöldíteni fogják. Lesz tehát zöld, szuperzöld!

kethly2024.jpg

A Kéthly Anna térre zöldítés vár, hogy igazán alkalmas legyen pihenőparknak, hiszen a Klauzál térrel ellentétben, ez nem aktív park, soha nem is volt az. A kutyafuttatója túl kicsi volt, a funkciójára alkalmatlan. (via dr. Takács Dániel főtájépítész)

A munkát a Három Kertőr Kft. végzi, és a tervek szerint két és fél hónap alatt befejezik a tér felújítását.

A kép az ÉE fb-oldaláról van, ugyanott olvasható egy friss beszámoló az épp zajló(?) munkálatokról.

Európából az övezetbe visz egy út [395.]

Kína védelmi megállapodást kötött Magyarországgal. (VG)

Magyarország az átfogó stratégiai együttműködés fejlesztésére törekszik Kínával, amely felajánlotta, hogy "közbiztonsági kérdésekben" is támogatja Magyarországot. A NATO leendő helyettesítőjeként fellépő Kína szerint a kötendő biztonsági együttműködés a kétoldalú kapcsolatokat új csúcsra emeli, de már a mostani megállapodást sem hozták nyilvánosságra.

orban_foldgomb.jpg

Most ugyan a NATO földrajzilag még közelebb van hozzánk, de mihelyst Borneó és Celebesz (újra) a miénk lesz, égetően rá fogunk szorulni a segítségükre, és Magyarbasi hosszú távon álmodozik.

A kínai állami média a NATO jelenlegi politikáját a globális béke és stabilitás "jelentős kihívásának" nevezte, és emlékeztetett arra, hogy hazánk többször megakadályozta a Kína ellen tervezett EU-s intézkedéseket.

(A képen: "Sokkolta a románokat Orbán földgömbje" – via MNemzet, 2020.05.08.)

Fügedi Ubul

P.s.: Kimaradt az írásból az a mondat, hogy "Mindent egy lapra tettünk fel". Nagyon bele akartam írni, de addig szerkesztgettem a szöveget, amíg ki nem felejtődött.

süti beállítások módosítása