975. Remélem, hogy rémhír

2020. február 15. - amier

"Sic transit gloria mundi." 

Pár napja hallottam a szomorú hírt (pletykaként, de megbízható forrásból), hogy nagyon úgy néz ki, egykor volt ifjúságunk utolsó ikonikus helye, a Kádár-étkezde is a megszűnés előtt, azaz eladás előtt áll. (A másik, az azóta ezerszer is visszasírt „Gyuribácsi” – a Dob és a Kertész utca sarkán – már réges-rég eltűnt az idő és a „bulinegyed” homályában…)

kadar2016-0.jpg

„... a mindössze 35 férőhelyes kis vendéglő, amely nem csak a környék lakói számára fogalom: aki még nem járt itt, nem ismeri Budapestet. A falat híres vendégek fényképei borítják, az asztalokat pedig nejlonterítő, melyen a sótartó és a kenyérkosár mellett szódásszifon is kínálkozik. Az ételkínálat a hagyományos házi koszt keretein belül változatos, nagyon finom és nagyon olcsó. Van például sólet libacombbal, rakott káposzta, főtt marhahús meggyszósszal és más efféle csudák. Málnaszörp is kapható, mint régen a nagyinál.” (Séták a zsidónegyedben, Vince Kiadó)

Pedig hosszú évtizedeken át a „Kádár” volt a Klauzál tér legnagyobb nevezetessége. A vásárcsarnoktól jobbra álló háromemeletes ház földszintjén megbújó apró kifőzdét az ősidők óta Orbán Sándor vezette, számtalan hazai és nemzetközi híresség megfordult meg már itt, róluk a falon látható képek regélnek. De ha igazak a hírek, már nem sokáig, megszűnik ez a hely is. A kockás abrosz, a szódavizes üveg és a málnaszörp, a megfizet- hető áru házias koszt, a főtt marhahús meggyszósszal, a sólet libacombbal, a barátságos kiszolgálás – mind-mind odalesz, az emlékeinkkel együtt.

kadar2016-1.jpg

Tartok tőle, hogy itt is valami tucatkocsma – melyekből már most is bőven több van, mint amennyi kellene – nyílik. És elmúlik apránként annak a világnak dicsősége és maradéka is, amit ismertünk és szerettünk. Megette a fene az egészet!

974. A kolontári katasztrófáról

"A tényeket nem lehet leváltani. De azért csak megpróbálják.” 

Holnap, azaz csütörtökön 15 órai kezdettel a Józsefvárosi Galériában (József krt. 70.) kerül megrendezésre A kolontári katasztrófa okai c. előadás, melyen a Fügedi U. – Kalmár J. páros ismerteti, hogy mitől, hogyan  és miért történt, történhetett meg a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb ipari és környezeti balesete.

fugedi_ubul1.jpg

Emlékeztető:

Lassan 10 éve, hogy 2010. október 4-én a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti zagytározójának a gátja átszakadt, a kiömlő mérgező vörösiszap pedig három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Majdnem pontosan egy éve, 2019. február 4-én pedig – második nekifutásra – ítéletet is hirdettek a vörösiszap-perben: két és fél év börtönre ítélték a Mal Zrt egykori vezetőjét. Lássuk, mit írt akkor minderről a holnapi rendezvény egyik előadója, Fügedi Ubul kutató geológus – és a vörösiszap-katasztrófa kivizsgálását végző munkacsoport* tagja – az fb-oldalán. (Megj.: A baleset okairól – miért tört el, miért szakadt át – már jóval korábban, 2011 októberében írt a Vincent-blogon.)

*Az eredményeket többhelyütt előadtuk (főleg szakmai fórumokon). Jobb szaklapban is megpróbáltuk megjelentetni, igazgatónk azonban publikálási tilalmat rendelt el azzal a szóbeli indoklással, hogy "a tények közlésével megzavarnánk a bíróság döntését". (Pedig igény, az lett volna rá...) Ennek megfelelően a bíróság, amely több részkérdésben szakértőnek jelölte ki a Földtani Intézetet (illetve jogutódját), a lényegről (az okokról és folyamatokról) sosem kérdezett minket. Szükségképpen csak az okoknak azt a csoportját ismerte meg, amit a BME-n derítettek fel: azt, hogy miért tört el a gát. Az okok és felelősök második csoportja megnevezetlen maradt.

Az előzmények fölemlegetése nélkül: a vádat 2012-ben

  • különösen nagy kárt okozó közveszélyokozás,
  • halált előidéző gondatlan közveszélyokozás,
  • gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint
  • a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelték.

Ezek közül a megismételt első fokú eljárásban a hulladékgazdálkodás rendjének megsér- tését találták bizonyítottnak. Az internetes beszámolója az alábbi pontokat sorolja fel:

  1. Hat hónapra leállították a nátrium-hidroxid semlegesítését, amitől több és lúgosabb lett a kazettában az iszapot takaró víz.
  2. A tározóban több és lúgosabb volt a víz, mint azt a környezetvédelmi hatóságnak jelentették.
  3. A 10-es tározóban lévő iszapot alapból veszélyes hulladékként kellett volna nyilvántartani, de nem így tettek.
  4. Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott napokkal a katasztrófa után többször is kijelentette, hogy a vörösiszap nem mérgező, nem okoz károsodást, és semmit sem mondott arról, mit kell tenni, ha iszap éri a testet, tárgyakat.
  5. A gátszakadás után megtévesztették a hatóságokat, például a cégnél érdeklődő tűzoltó ügyeletesnek azt mondták, hogy nem történt semmi, csak a kilences tározóból eresztik le az esővizet.
  6. A MAL-nak nem volt akcióterve egy esetleges katasztrófa kezelésére.
  7. A cégnek fel kellett volna ismernie, hogy a gát süllyed.

Föltételezve, hogy valamennyi felsorolt állítás igaz, tennék ezekhez néhány észrevételt:

1.a) A többlet lúg hatása mindössze annyi, hogy emiatt a gát valószínűleg hamarabb szakadt át, mint egyébként tette volna. 2010-re az ártéri rétegsor átázott, a duzzadó agyagásványok nagy többsége elbomlott. Nem tudjuk, mennyivel gyorsította meg a többlet lúg a gát eltörését: lehet, hogy néhány nappal, lehet, hogy akár egy-két hónappal is. A katasztrófa fő okához, az északnyugati sarok átszakadásához azonban egyáltalán nem járult hozzá.
1.b) Az "engedélyezett vízmennyiség" durva ellentmondásban volt az "engedélyezett vízmagassággal": a peremeken a víz mintegy 60 cm magas volt, az engedélyezett értéken belül. Az, hogy összesen több volt a víz, annak eredménye, hogy az iszaptölcsér meredekebb volt, mint azt a víz mennyiségét engedélyező határozat feltételezte.
1-2. A környezetvédelmi felügyelőség a tározó állapotát rendszeresen "ellenőrizte". Egyszer sem tűnt fel nekik, hogy abban "túl sok", illetve túl lúgos a víz. Ha feltételezzük (elvégre magyar hatóságról van szó), hogy nem volt pH-mérőjük, illetve nem tudták használni, az engedélyezettnél "lényegesen nagyobb" lúgosságot pl. vöröskáposzta vízbe dobott levelével megállapíthatták volna — a módszer közepes értelmi szinten 5 perc alatt megtanulható.
3. Az uniós jog szerint veszélyes hulladék minden olyan hulladék, amelynek a pH-ja 11,5-nél több. Ebből a szempontból édes mindegy, hogy az 12 vagy 13,2 (a tározóban tudtommal mért legnagyobb érték, kb. 5 g/l NaOH). A vörösiszapot veszélyes hulladékból inertté a környezetvédelmi felügyelőség sorolta át.
4. A vörösiszap egyáltalán nem mérgező. Olyannyira nem az, hogy a világ boldogabb részein talajjavító anyagnak használják (savanyú talajok javítására nagyon jó; pechünkre nálunk ilyen kevés van). Ami károsítja az egészséget, az a lúg (a nátrium-hidroxid vizes oldata). Itt és most elnézést kérek azoktól is, akik szerint a 12–13 pH-jú oldatot lúgnak kell nevezni és azoktól is, akik szerint víznek: a szakmánként nagyon különböző gyakorlat okán a két megnevezést folyton váltogatom. De mindig arról a folyékony izéről van szó, amivel a vörösiszapot a kiporzás ellen letakarták. No, az a 13-nál is nagyobb pH-jú oldat, az oldja az embert.
5. Ez bizonyára így volt, mindenesetre a baleset okaihoz semmi köze.
6. Valszeg ez is pontosan így van — de eléggé logikus a kérdés: miért nem írta elő ezt nekik a katasztrófavédelem?
7. A cég nem ismerhette fel, hogy a gát süllyed, mert a gát nem süllyedt. Ez egy internetes mémként terjedő baromság. A gát anyagát az egyszerűség kedvéért aluminátbetonnak nevezve (és nem untatok senkit a vashelyettesítéses ettringit összegképletével) arra az általános következtetésre juthatunk, hogy kötési ideje sokkal (több mint 1 nagyságrenddel) hosszabb a szilikátbetonoktól megszokott néhány évnél. Ebben az időszakban a szilikátbetonokban a zsugorodás hat(!) típusát, folyamatát különböztetik meg: ezek általában egyszerre, illetve jelentős átfedésekkel hatnak. Az aluminátbetonokban a helyzet sokkal bonyolultabb. A gát az évtizedek alatt összemegy, tehát a gátkorona magassága úgy csökken, hogy talpa rezzenetlenül áll a helyén. A cég ezzel maradéktalanul tisztában volt: éppen a korona geodéziai felvétele alapján engedélyezte a környezetvédelmi felügyelőség a gátkorona utólagos megmagasítását a korábban engedélyezett szint fölé egy méterrel.

Ezzel el is jutunk röpke áttekintésünk végkifejletéhez:

  • még ha maradéktalanul el is fogadjuk, hogy a cég megsértette a hulladékgazdálkodás szabályait,
  • még ha el is fogadjuk, hogy ezekkel a szabálysértésekkel hozzájárult a katasztrófához (az elfogadott vádpontok között szerepel a gondatlan közveszélyokozás),

akkor is marad a többi vádpont. Ismételjük meg:

  • különösen nagy kárt okozó közveszélyokozás,
  • halált előidéző gondatlan közveszélyokozás,
  • gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás.

— és ami a bíróság ítéletéből egyáltalán nem derül ki:

Ezeket ki követte el???

*Magyarbasi rögvest a baleset után megmondta, hogy a katasztrófáért a MAL vezetői a felelősek (ezért ellenük emelt vádat az ügyészség, miközben a bűnösök szabadon futkároznak).

P.s.: A perről Dr. Sándor Zsuzsa, egykori tanácsvezető bíró írt 2016 januárjában, előtte pedig az ATV pénteki műsorában elmondta, hogy a nyomozók a politikai elvárásoknak próbáltak megfelelni, emiatt fulladhatott kudarcba a jogi eljárás. A volt bírónő végig követte az ügyet, ismerte a vádiratot és sok tárgyaláson részt vett, ennek alapján már menet közben az volt a meggyőződése, hogy a tizenöt vádlott nem bűnös.

***

A szerencsétlenség után a társadalom jelesre vizsgázott, gyűjtést indított az áldozatok- nak, az emberek ezerféle módon fejezték ki szolidaritásukat. A hatalom is tette a dolgát, kihasználva a társadalmi hangulatot iparszerű, vad lopásba kezdett. Előbb is bűnözőket kreált a MAL Zrt. tulajdonosaiból és vezetőiből, majd egy laza csuklómozdulattal meg- fosztotta őket tulajdonuktól, majd vezetőszáron sétáltatta egyiküket-másikukat, hadd lássa a nép, hogy a kormány hatékony – a végén Poci eredményt és ítéletet is hirdetett. Bizonyította, hogy éber tekintete előtt, mellyel a múltba és jövőbe is lát, a föld mélye sem akadály – azonnal ítélkezett is, mindenféle bürokraták, bírák és szakértők közbejötte nélkül, mondhatnánk, statáriálisan. (PuPu blogja 2016. január 30.)

973. Miféle becsület?

Tegnap "Becsület Napja" elnevezéssel neonáci, szélsőjobboldali csoportok emlékeztek meg a Városmajorban arról, hogy 1945. február 11-én a Várba szorított magyar és német csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A felszólalók a kitörésben részt vevő német és magyar katonák hősiességét méltatták. Eddig maga a hír. Arról azonban még véletlenül sem esett szó, hogy ez a nagy „hősiesség” mibe került Budapestnek. Merthogy a nagyvárosok között Sztálingrád és Leningrád után a magyar főváros ostroma tartott a legtovább a világháborúban, több mint száz napig folyt az értelmetlen pusztítás.

bp_ostroma4.jpg

Kremlben csak hosszas viták után, 1944. október 24-én dőlt el, hogy nem kerülik meg, hanem beveszik Budapestet. Sztálin döntésében komoly szerepet játszott az a feltételezés, hogy Malinovszkij egységei képesek lesznek menetből bevenni a magyar fővárost.

A német és magyar hadvezetés eleinte Budapestet is "nyílt várossá" akarta nyilvánítani, mint pl. Rómát, hogy megkímélje a teljesen felesleges ostromtól. December elején Hitler azonban másképp döntött, és „utolsó töltényig tartandó erődnek" (Festung Budapest) nyilvánította a magyar fővárost, melyet háztól házig kell védeni, parancsnokául pedig Pfeffer-Wildenbruch SS rendőrtábornokot* nevezte ki.

bp_ostroma3.jpg

1944. december 26-án a 2. és 3. szovjet Ukrán Front csapatai Esztergomnál bezárták a gyűrűt Budapest körül és december 30-án megkezdődött az ostrom. A német hadvezetés hiába tett kétségbeesett próbálkozásokat a bekerített helyőrség felmentésére; a gyűrűt nem tudták áttörni, ezzel a főváros sorsa megpecsételődött. Véres utcai harcok után 1945. január 18-án a pesti oldalon megszűnt a német és magyar ellenállás; reggel 7 órakor a németek – teljesen feleslegesen, mert ekkor már a budai oldalon is folytak a harcok – utolsóként az Erzsébet és a Lánchidat is felrobbantották.

Pest eleste után Buda is romhalmazzá és tarthatatlanná vált; február 11-én a bekerített helyőrség egységei megkísérelték a kitörést nyugat felé. Ami azonnal véres mészárlássá vált; az induláskor még közel 30 000 főből mindössze csak 785-en érték el a Bicske hatá- rában húzódó német frontvonalat. (Pfeffer-Wildenbruch és Hindy Iván vezérezredes, a magyar csapatok Szálasi által kinevezett parancsnoka fogságba estek.)

bp_ostroma2.jpg

Azok meg, akik túlélték Buda védelmét, 1945. február 13-án letették a fegyvert. A harcok során – az elesett több tízezer katonán kívül – meghalt még mintegy 25 ezer polgári sze- mély, több mint 52 ezer lakos megsebesült. Az ostrom következtében a főváros közel 40 ezer épületének 27 %-a elpusztult vagy súlyosan megrongálódott; több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált; és felrobbantották az összes Duna-hidat.

Ezek után hadd kérdezzem már meg: tényleg hagyni kell mindezt neonáci nosztalgiával megünnepelni? A szétlőtt várost, a több ezer halottat? Meg az ostrom alatt is tomboló nyilasterrort, a mindennapos tömeges kivégzéseket, a gettó halottjait? Miért is?

P.s.: Igen furcsa szemszögből számolt be tegnap a kormánypárti Hír TV az úgynevezett „kitörés napjához” kapcsolódó eseményekről – szúrta ki a Mérce: Békés megemlékezővé avatta a kormánymédia a Légió Hungária vezetőjét.

*A budapesti német haderő főparancsnoka, Karl von Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok rendőr volt, harctéri tapasztalatok nélkül. Vállalta, hogy majd ő megállítja a Vörös Hadsereget Budapestnél, noha több német tábornok figyelmeztette Hitlert, jobb lenne visszavonulni a Vértes vonalába. Éppen azért nevezte ki őt Hitler, mert ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt Budapestet csatatérré változtatni. Ő, aki korábban Jugoszláviában partizánvadászatban jeleskedett. Aki túlélte az ostromot, a fogságban töltött évek után pedig hazatért az NSZK-ba és viszonylagos jólétben élt 1971-ben bekövetkezett halálig.

972. Összpontosítsunk

Egy kézben... Egy előterjesztés alapján kulturális csúcsintézményt tolnának Demeter Szilárd alá. A kormány már tárgyalt is erről, de utóegyeztetést kért. Több ingatlan, intézmény és ösztöndíj is az új szervezethez tartozna, ha megvalósul a javaslat. 

A központosító rendszerek alaptörekvése a kommunikációs tér megszállása. Ehhez egyaránt használják a gazdasági és a gazdaságon kívüli kényszer elemeit. Különösen hatékony az ösztönzés és a kényszer ("mézesmadzag és furkósbot") kombinálása. A rendszer túléléséhez szükséges "mérlegelő gondolkodás" birtokában az ember gyorsan megtanulja, meddig terjed(het) önállósága.

demeter_szilard1.jpg

Én például aktív dolgozó koromban tudtam, hogy az én szakmámban és érdeklődési területemmel ebben az országban az az egy munkahely van, ahol éppen vagyok. Ezért amikor informálisan (telefonon) közölte velem az igazgató, hogy kolontári baleset ügyében "publikálási tilalom van", méghozzá azért, nehogy a tények publikálásával "megzavarjuk a bíróság döntését" — hát befogtam a számat, és megelégedtem azzal, hogy az eredmények egy részét az "Építőanyag" című nem éppen világlapban tettük közzé (2013/1) azzal a sejtelmes címmel, hogy "Ásványtani és mechanikai elváltozások egy vörösiszap-tározó gátanyagában" (nem láttam még olyan embert, aki rájött volna, hogy miről van benne szó).

Szóval van egy fogadásom arra, hogy azok a muzeológusok, akik nem tudnak nyugdíjba menekülni, szépen el fognak költözni a Természettudományi Múzeummal Debrecenbe. Mivel pedig én már nyugdíjas vagyok, jövő csütörtökön a Józsefvárosi Galériában elmon- dom, mitől és miért volt a kolontári baleset. Ebből (is) látszik, hogy a kézi vezérlés még tökéletlen: a rendszerben vannak lukak.

Ezek ellen is ki kell találni új szabályokat és hivatalokat — így például azoktól, akik a szóbeli utasítás ellenében beszélni merészelnek, meg lehetne vonni pl. a nyugdíjat. Hiába is akarnának arra hivatkozni, hogy nem volt ilyen utasítás — papír híján hogyan igazol- hatnák? Bár ez a költségvetés helyzetét csak elenyészően javítaná, de illeszkedne a Fidesz stb. hagyományos politikai célrendszerébe: "Ne hagyjuk, hogy a múlt felfalja a jövőt!".

Fügedi Ubul

Megj.: Csak a kormány általános stratégiája a kultúrpolitikai területén alkalmazva: uralkodni mindenkin és mindenen, aki pedig nem hajt nekik fejet, arra rátaposni.
(via MBP)

971. Ma már csak emlék

A múlt hét közepén ismét a Dob utca felső végén jártam, és kiderült számomra is, hogy ennyi volt; hosszú halódás után a Dob utca 93. sz. alatti 150 éves lakóház szétrohasztott maradványait végleg eltüntették, s már csak a lassan egy évtizede ittlévő járdaelkerítés maradt meg a frissen kiásott jókora gödör és az utca mentén.

dob93_2009.jpg

Ami már nincs: Az Izabella és a Vörösmarty utca között húzódó, akkoriban még Három Dob utcának (1860), majd Külső Dob utcának (1880) hívott szakaszon 1870-ben dr. Strelinger Simon szemorvos és neje és Both Cecilia megrendelésére (ők ezt megelőzően a Király utcában laktak) Limburszky József tervezte és építette egyemeletes, egyudvaros historizáló lakóház.

Ami azért is furcsa, mert eredetileg egy még 2001-ben hozott helyi építési szabályozási rendeletben, a Dob utca 93. számú, 33859. hrsz. alatti épületre – a beépítési, magassági viszonyok és az utcakép általános vizsgálata alapján – emeletráépítésre, tetőtér bővítésre adtak ki engedélyt.

dob93_2001.jpg

dob93_2014.jpg

Ezek után 2009-ben a lakóház utcai homlokzatán már kint volt egy hatalmas molinó, mely fennen hirdette, hogy az ingatlanon a Dob Development Kft. – egy emelet ráhúzásával és az épület megőrzésével – hamarosan 2 és 3 szobás lakásokat fog kialakítani. (50 szoba, négycsillagos aparthotel megvalósítása az épület felújítása, átépítése a homlokzat meg- tartásával.) Ez az állapot 2014-ig tartott, de a házon ekkor már látszottak a romlás jelei.

dob93_2017-2.jpg

Aztán eltelt újabb pár év, és 2017 tavaszára a ház tetőzete és a felső emelet födéme, a nyílászárók, ablakok eltűntek, már csak a romos utcai homlokzat egy része és a mögötte lévő pár méter maradt meg az eredeti épületből.

dob93_2020-1.jpg

Mostanra aztán ezt a maradékot is lebontották, mert már nem volt mit megmenteni, szétrohadt és balesetveszélyessé vált az egész. Most a Dob utca 93 Kft. építkezik a telken, az utcafronton 5, hátul 6 szintes 46 lakásos társasház és a tervezett mélygarázs építési munkálatai már megkezdődtek. (Megj.: Azt mondjuk furcsállottam, hogy a munkagödör fényképezésekor az ott levő munkások egyöntetű kurvanyázásban és fenyegetődzésben törtek ki, valami számomra ismeretlen okból…)

dob93_2020-2.jpg

A Kft. korábbi tervei szerint legalább a homlokzat megmaradt volna. Hát nem maradt meg, nemsokára az egész ház feledésbe merül, helyén meg (hacsak megint közbe nem jön valami) egy új, de az utcaképbe nem illő ház áll majd.

Nekünk meg marad ez a pár kép.

970. Mire gondolt a költő?

A lovagkereszttel kitüntetett kényes ízlésű és kifinomult nyelvezetű Bayer Zsolt (meg a hatvannégyvármegyés haverjai) szerint kirekesztésre, uszításra, keresztényellenességre és rasszizmusra, mi másra. S ezért tüntetést szerveztek az erzsébetvárosi önkormányzat elé, hogy a keresztényi szeretet és tolerancia nevében mélységesen felháborodjanak és hangosan tiltakozzanak az általuk felfedezni vélt gyűlöletkeltés ellen.

bayer2.jpg

Így aztán a fentebb említett 5. számú fidesz párttagkönyv-tulajdonos – akinél már régen értékké vált a zsidózás, buzizás, cigányozás, az öncélú trágárság – együtt demonstrált a döglött patkányküldözgetős, fizikai erőszaktól sem idegenkedő (sőt!) szélsőjobbosokkal a gyűlöletkeltés ellen. De szép is ez!

Azt meg, hogy mire gondolt a költő, tessék megkérdezni a költőtől, majd ő elmagyarázza. Vagy valaki más. De hogy egészen biztosan nem arra, amire Bayer meg a többi pódiumra fellépő kormánypárti politikus – lásd.: Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Bajkai István o.gy. képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke és fő "jótékonykodója", valamint Illés Boglárka, a Fidelitas vezetője és Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Program államtitkára – az hétszentség.

De semmi váratlan nem történt, akár azt is mondhatnám, hogy nincs itt semmi látnivaló. Csak hát van: mert mára már itt tartunk, ilyen mélyen vagyunk, mi, büszke, toleráns és gyűlöletmentes magyarok.

P.s.: Még 2016-ban, Bayer Zsolt lovagkeresztes kitüntetése idején a Mazsihisz kiadott egy közleményt, aminek egy rövid részlete így szólt: "Hisszük, hogy Bayer Zsolt, épp úgy, mint mindenki más, Isten képére teremtett emberi lény, s megérdemli a vigaszt. Soha nem szabad lemondanunk arról a reményről, hogy egyszer majd felhagy rutinszerű uszításával és derék emberré válik." Nos, azt hiszem, hogy ők túlzottan optimisták voltak.

***

Fehér, hetero és keresztény. Ha az egy a tábor identitása eddig bizonytalan volt, és csak az Orbán Viktor iránti sötét, ismeretlen eredetű vonzalom tartotta egyben, most ebben a három jelzőben megtalálta önazonosságát, azt, ami mindenki mástól megkülönbözteti. Egyben el is különítette őket az összes többitől – színes, meleg, buddhista vagy hitetlen – föléjük emelte önmagát és tárgyiasította a cél nélküli gyűlöletet. Orbán vetése beérett, innentől éles a vonal a fehér, hetero és keresztény, valamint minden más között, az előbbi a magyar, az utóbbi az idegen, voltaképp a migránssal egyenértékű, akitől meg kell védeni a hazát. (via Huppa / Rezeda)

969. Szerb Antal és a többiek

Tegnap volt a Holokauszt hat millió európai áldozatának az emléknapja. Hetvenöt éve, január 27-én szabadult fel Auschwitz-Birkenau, ahol 7500 embert mentett meg a Vörös Hadsereg a biztos haláltól. De ekkorra Auschwitz áldozatainak száma már másfélmilliót volt. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, közülük 325 ezret azonnal megöltek a gázkamrákban, mintegy 25 ezren a későbbi szelekciók során haltak meg. Így lett Auschwitz a legnagyobb magyar temető.

holokauszt.jpg

Ugyanezen a napon – szintén 75 éve, 1945. január 27-én – halt meg Szerb Antal 43 éves korában. Az írót a balfi munkaszolgálatos tábor nyilas őrei verték agyon. Rejtő Jenőt még 1942-ben a kórházból hurcolták el, és Ukrajnába zsuppolták – szintén munkaszolgálatra, ahol alig egy év múlva, 1943. január 1-én meghalt. Radnóti Miklóst 35 éves korában, 1944 novemberében gyilkolták meg Abda közelében.

Ma meg itt vannak nekünk azok, akik két uszítás között hazudnak együttérzést az anti- szemitizmussal szembeni zéró toleranciát hirdető kormány nevében. Miközben Orbán kivételes államférfiúnak nevezte Horthyt, főtörténésze szerint meg a zsidók deportálása csak egyszerű idegenrendészeti eljárás volt. És országszerte szobrokat állítanak a vitéz nagybányainak meg Wass Albertnek, s virágot visznek „hős katona” sírjára. Igen, annak a sírjára, kinek rendszere önként és dalolva deportálta, gyilkolta és rabolta ki polgárait.

Megj.: A Horthy-korszak végének három miniszterelnökét, Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót és Sztójay Dömét – ahogy Szálasit is – 1946-ban kivégezték.

***

A kedves vezető, a bajuszos beosztottja más-más helyekre, de ugyanazért mennek ma, hogy a civilizált világnak bizonygassák hamis főhajtásukkal, hogy ők is közéjük tartoznak, pedig dehogy. Az egész Kossuth tér, Gyöngyöspata, a romák – az új zsidók – annak még eleven bizonyítékai, hogy nem valók oda, s tán akkor lehetne bemutatni ezt elevenen, ha, mint annak idején egy láger felszabadításakor Eisenhower is tette, hogy kötelező erővel terelte oda a németeket megmutatva nekik, mit csináltak. (via nyugat.hu)

968. Az élet nagy kérdései

Postaládánkba levelet – egy rövid észrevételt, és pár, jogosnak tűnő kérdést – fújt be a hideg januári szél, méghozzá az előző, Mostantól talált tárgy című posztunkhoz. Nem is vacakolnánk ezzel sokat, közreadjuk a levelet, hátha valaki tudja a válaszokat, és esetleg, netántán a közeljövőben meg is osztja velünk – na meg a Nyájas Olvasókkal. Íme:

klauzal_roller1.jpg

(Fotó: Roller van a járdán posztból)

Értem én, sőt még egyet is értek azzal, hogy a szanaszét dobált (és egyre idegesítőbb) rollerekkel kell valamit kezdeni, mert valóban nem normális, hogy úton-útfélen (földön, vízen, levegőben) ezekbe a – kerület lakosai által egészen biztosan soha nem használt – kütyükbe botlik az ember. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, de ezzel kapcsolatban azért lenne pár kérdésem, hogy ne csak megfoghatatlan, nesztek, örüljetek neki típusú valaminek nézzen ki ez az egész.

A kérdéseim az alábbiak:

  • Kik és mi alapján szedik össze a rolleket?
  • Csak az útban (pl. járdán) levőket gyűjtik be a "valakik"?
  • Ki fizeti a „valakiket” és a tárolást? Azaz, mennyibe kerül az önkormányzatnak (és nekünk) ezt a tevékenység?
  • Mi lakók is összeszedhetjük ezeket a rollereket? (Ha már talált tágy...)
  • Ha igen, hol lehet leadni?
  • Legvégül: miért nem a tulajdonos, az üzemeltető cég szedi össze?

Hát hirtelen és röviden ennyi lenne. És bár ezek nem tartoznak az élet nagy és alapvető kérdései közé (a válasz különben is 42), engem azért érdekelne a válasz. Üdvözlettel:

Egy belső-erzsébetvárosi lakó
(Cím a szerkesztőknél)

967. Mostantól talált tárgy

Még tavaly novemberben szóba került itt a blogon is (Roller van a járdán), hogy tavasz óta lépten-nyomon rollerezőkbe és a bárhol felvehető, ledobható elektromos rollerekbe botlik az ember. És hogy kezdeni kell valamit azzal, hogy használat után minden további nélkül szanaszét hagyják ezeket az eszközöket az amúgy is szűk kerületi járdákon.

e-roller1.jpg

Így aztán – első lépésként – a lakosság mindennapi életét befolyásoló és biztonságát jelentős mértékben veszélyeztető eszközök használatát nem tiltó, de használatát szabályozó rendelet lépett életbe tegnap. Azaz, a kerületben kialakult káosz egyik idegesítő elemét, a minden kontroll és egyeztetések nélkül használt e-rollereket mostantól begyűjtik, a jegyző talált tárgyként nyilvántartásba veszi, és a jogosult jelentkezéséig gondoskodik az őrzésükről.

Ezzel az intézkedéssel a helyzet normalizálása törekszünk. Aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább.

Dr. Kispál Tibor, alpolgármester

***

Az elektromos rollerek és az ezekkel kapcsolatos vállalkozások hosszú ideje nagyon erős kritikát kapnak világszerte, nem csak Magyarországon. Ugyan a városi autóforgalom csökkenését várják ezektől az eszközöktől, a legtöbb helyen azonban komoly közlekedési problémákat okoz, nincs meg igazán a helyük, az emberek összevissza dobálva hagyják az utcákon, ráadásul annyira drága, hogy turistákon kívül nem igazán éri meg senkinek használni például a Lime szolgáltatását. (via Index)

986. Budapest100 idén is

Az idén már 10. alkalommal megrendezésre kerülő Budapest100 csapata ismét várja az érdeklődőket, merthogy idén is lesz Budapest100. Az OSA Archívum ötlete alapján a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány szervezésében megvalósuló fővárosi programot 2020. május 9-10-én tartják.

bp100-2020.jpg

A Budapest100 programsorozat korábban egy adott témához, évszámhoz kapcsolódó házak kapuját nyitotta ki a látogatók előtt egy hétvégére. Tavaly például a Bauhaust választotta témájául a Budapest100, idén pedig az épületek – kortól, elhelyezkedéstől és stílustól függetlenül – csatlakozhatnak a programhoz. Idén minden ház érdekes!

2020-BAN MINDEN BUDAPESTI LAKÓKÖZÖSSÉG JELENTKEZÉSÉT KÍVÁNCSIAN VÁRJUK!

  • Már részt vettetek a Budapest100-on korábban? Nyissatok újra!
  • A ti házatok kimaradt az elmúlt évekből? Csatlakozzatok most!
  • Nálatok van a legjobb belső udvar? Csodás a tetőteraszotok?
  • Szédítő a padlásotok és a pincétek is? Mutassátok meg mindenkinek!
  • Jól működő lakóközösség vagytok? Szervezzetek programot!
  • Nekünk minden ház érdekes. Szerintetek is? Akkor hajrá!

MIT JELENT A RÉSZVÉTEL?

  • Nyitott kaput, önkéntesekkel közösen létrehozott kulturális programokat: kiállítás a lépcsőházban, koncert az udvaron, séta a pincétől a padlásig.
  • A szervezésben önkénteseink segítenek a házaknak, velük több közös találkozót szervezünk, amelyeken a részvétel ajánlott. Az aktív kapcsolattartás a ház önkéntesével szükséges a program megvalósításához.

Ide kattintva lehet jelentkezni
Határidő: 2020. január 31., péntek éjfél

Tehát akkor még egyszer: május 9-én és 10-én (szombaton és vasárnap) idén is megrendezésre kerül a Budapest100. A fenti linken lehet jelentkezni, aztán hajrá!

***

2011-ben az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) hagyományteremtő szándékkal indította útjára a Budapest100-at, hogy minden, akkor éppen százéves ház együtt ünnepeljen az év századik napjához közeli hétvégén. A program azóta már egy össznépi városi ünneppé nőtte ki magát, évente közel 80 helyszínnel, több mint 170 programmal és több tízezer látogatóval.