Amerre járok, üresek a hatósági áras termékek (jellemzően a tej és a cukor, az olcsóbb helyeken az olaj) polcai. Naponta kettő–négy boltot végigjárva két-három naponta sikerül bevásárolnom egy adaggal, és az egyre többször nem elég — a sarki közértben (ahol a képek készültek) már csak 3 liter hatósági tejet adnak egy nap, és van olyan hét, hogy egy árva doboznyit se látok.
A Publicus felméréséből viszont az derül ki, hogy csak az emberek háromnegyede észlel bármiféle áruhiányt. Méghozzá úgy, hogy a kormánypártiak sokkal kevésbé, mint az ún. ellenzék szavazói.
... az ellenzékiek 63, a bizonytalan szavazók 67 százaléka rendszeresen nem tud árstopos terméket beszerezni, a Fidesz–KDNP-szavazóknak azonban csak a 41 százaléka mondta ezt.
A "mondta ezt" kifejezés arra tereli gondolatainkat, hogy a kormánypártiak a kognitív disszonancia feloldása érdekében hajlamosabbak azt hinni, hogy valójában nincs áruhiány, csak nekik éppen az adott helyen és időben pechjük volt. Direkt utal erre az a tény, hogy a kutatók eleve kormányhűség szerint csoportosították a válaszadókat, és eszerint találtak különbségeket.
Eme könnyű és kínálkozó magyarázat mellett (nem helyett!) vannak más, lehetséges okok is. Az általam járt útvonalon a hatósági tej a Sugár üzletközpont földszintjén a legolcsóbb (209 Ft, a sarki közért árának alig kétharmada). Ennek megfelelően nem is kaptam ott már vagy két hete. Már-már megkérdeztem, hogy mikor lehet ilyesmihez hozzájutni, amikor tegnap megtette ezt helyettem egy nálam zaklatottabb választó.
— Ma még nem kaptunk — válaszolta úgy déltájban a készséges eladó. — Nem tudom, szállítanak-e egyáltalán.
Feltételezhető, hogy az üzletláncok a hatósági áras termékekből egyes boltoknak többet adnak, mint másoknak. Az ún. ellenzéki szavazók a fővárosban fölülreprezentáltak, a kormánypártiak a kisebb településeken.
Fügedi Ubul