Farkasmészárlás kezdődött Svédországban. (444.hu)
Persze a parlamentben is az övék a többség. Ezért elrendelik a farkasok irtását, mert azok olyan állatokra vadásznak, amelyeket ők akarnak lelőni. Az nem jut el a tudatukig, hogy ők az erős, egészséges, szaporodóképes jószágra hajtanak, a farkas meg éppen ellenkezőleg, a gyengékre és betegekre — no de hát a kontraszelekció a politikus természetes létformája, ezért is van ekkora átfedésük a vadászokkal.
Farkasok hiányában persze tönkremennek az erdők, mint anno a Yellowstone parkban.
Az meg külön haszon, mert rá lehet fogni az éghajlatváltozásra (arra mindent rá lehet fogni, akár a puskát is), és akkor megszavazhatnak maguknak sok-sok pénzt, hogy az ellen is harcoljanak. Mint a farkasok ellen.
Amikor a farkasokat visszaszoktatták a Yellowstone parkba, a víz- és növényvilág pár év alatt magához tért. Újratelepültek a területről kipusztult állat- és növényfajok, még a folyók medre is átalakult. Nézzétek meg a bejátszást is, alig négy perc!
A dolog — mit tesz isten? — egyedül a vadászoknak nem tetszett.
Úgy érzem, ideje bevezetni a közgondolkodásba a természettávoli állapot fogalmát, rögvest két jelentéssel. Az egyik erdeink így fenntartott állapotát írná le, a másik a döntéshozók fejében kialakultat. Közös jellemzőjük az elfajulás.
Fügedi Ubul