A mi Erzsébetvárosunk

Védelem alá kerülhet öt ház [233.]

2022. június 10. - amier

Öt épület kerülhet helyi védelem alá Erzsébetvárosban. (Építészfórum

Pár nap múlva, június 15-én lesz a következő képviselő-testületi ülés, ahol – többek közt – az erzsébetvárosi képviselők dönthetnek arról, hogy öt kerületi épület helyi védelem alá kerülhessen. Ebbe a védettségi kategóriába jelenleg csak három ingatlan tartozik. Az előterjesztést nyilvános ülésen tárgyalják majd, a határozat elfogadásához egyszerű szavazattöbbség kell.

kisdio3.jpg

Kis Diófa utca 3. szám alatti ház 2014 nyarán.

Akácfa utca 63.   
A neoreneszánsz kétemeletes bérház, az egykori Mendl-ház 1873-ban épült Hauszmann Alajos tervei alapján, a tagozatokat Marhenke Vilmos készítette. Később istállóval és ko- csiszínnel bővítették, majd a ´30-as és az ´50-es években is átalakításokat végeztek rajta. 

Dembinszky utca 44.
A késői szecessziós jegyeket is mutató egykori Jellinek-ház 1907-ben épült 3 emeletes bérházként. Tervezője Fodor Gyula volt, gazdag szobor- és domborműdíszeit Ney Simon szobrászművész készítette, a műlakatosi munkák a Gerő és Győry műhelyben készültek. (Az épület gyakorlatilag két egyforma példányban és egyidőben épült fel a kerületben: a másik ilyen Jellinek-ház a Bezerédi u. 4. alatt áll; mérlegelendő a másik épület védelme is.

Hernád utca 22.
Az egykori Vágó- és Balassa-féle bérház 1910-ben épült. A terveket Löffler Sándor készí- tette. Eszmei értéke az egyszerű és logikus alaprajzi rendszer, a jó lakások, az építése korában tipikus szerkezet igényes kivitelben, valamint az egyedi homlokzati megoldás.

Kis Diófa utca 3.
Az egykori Bodányi-féle kétemeletes bérház klasszicizáló-historizáló stílusban épült 1892-ben, tervezője/kivitelezője Schumy István építőmester volt. Több átalakításon is átesett, működött benne pékség, hentesüzlet és húsfeldolgozó üzem is. A javaslat szerint mérle- gelendő a teljes homlokzat eredeti, tervezett formájában történő visszaállítása.

Síp utca 6.
Az egykori Mártonffy-ház szecessziós bérházként épült 1911/12-ben Székely Vilmos tervei alapján. Eszmei értéke az építése korában példamutató alaprajzi rendszer és a korszerű szerkezet. Homlokzata tagozatok nélküli, csak minimális vakolatdíszítéssel ellátott, alap- rajza nem tipikus, a telek adottságaihoz igazodva igényesebb, mint a kor bérházépítő gyakorlata diktálná – írják róla.

(További részletek az Építészfőrumon olvashatók.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1917854335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása