Már a szerdai testületi ülésen is szóba került, de ma Niedermüller Péter az InfoRádiónak nyilatkozva már néhány részletet is elárult arról, hogy az önkormányzat védett övezetté szeretné nyilvánítani Belső-Erzsébetvárost. Elmondása szerint 2022. július 1-től csak a területen lakók, az ottani vállalkozások, boltok, éttermek működését biztosító áruszállítók hajthatnának be autóval ebbe a kerületrészbe. (Megj.: Taxi? Csak kérdem…)
Nagyjából a Klauzál tértől a Károly körútig terjedő zónáról van szó a Wesselényi és a Király utca között, de még nem döntöttek a pontos területről.
Tehát a tilalom nem csak a parkolásra, hanem már magára a behajtásra is érvényes, az önkormányzat pedig ezen a területen sétálóutcákat, közösségi tereket szeretne/akarna létrehozni. Addig is, míg kialakulnak és kiderülnek a részletek, az önkormányzat szak- értőkkel és a helyiekkel egyeztet a hogyan továbbról.
A képviselő-testület egyébként döntött a forgalomcsillapítás meghosszabbításáról is – eredetileg ez az év végén járt volna le –, a próbaidőszak így most jövő év június 30-ig meghosszabbodott, akkor ér majd véget a csillapítás.
Addig meg szép estét mindenkinek!
P.s.: Ma délután különben közmeghallgatás is volt a Wesselényi utca 17-ben, amit az önkormányzat – finoman szólva – nem reklámozott agyon. Garai Dóra fb-bejegyzése szerint alig 6 vagy 7 lakos jelent meg ezen az évente egyetlen egyszer tartandó rendez- vényen, amely alkalmas (lenne) az önkormányzati testület közösségi ellenőrzésére...