A mi Erzsébetvárosunk

Házbontás: Verseny utca II. [147.]

2021. augusztus 03. - amier

Valamikor réges-rég – még 2019 októberében – írtam a két Verseny utca házról, ill. az egyik bontásáról. A 20. szám alatti egyemeletes lakóházat akkor már lebontották – és elkezdték az önkormányzati tulajdonú 22-24. számú épület bontását is. Mindkét lakóház nagyon rossz állapotban volt már évek, évtizedek óta – elérkezett a lebontásuk ideje. (Közbeszerzési értesítő: Verseny utca 20, 22-24. bontása, 2019/172).

verseny2224b.jpg

Verseny utca 22/24. 1886/88-ban Medek J. Vince tervezte és építette ezt a kétemeletes, egykor talán szebb napokat látott lakóházat. Az azonban biztos, hogy építését követően ide költözők és itt élők már akkor sem voltak túl tehetősek, sőt; az épületet 1901-ben 434 lakóval (!!!) Budapest "legzsúfoltabb épületei" közé sorolták…

De csak az egyiket bontották le teljesen, a 22-24. számú épületnek „csak” a hátsó traktu- sát, az utcafront még áll. Ma már alig 3 lakásban van lakó, akik eszméletlen körülmények közt próbálnak élni a romos, kibelezett házban. (És várják, hogy cserelakást kapjanak…)

A 2015-ben készült integrált településfejlesztési stratégia szerint eredetileg átépítették volna a házat, a 2015-ös elképzelést azonban az új képviselőtestület többször is módosí- totta, így a társasház még mindig áll – viszont egyre romosabb és egyre élhetetlenebb.

A bontást beharangozó poszt óta eltelt két év. A helyzet mit sem változott. Kíváncsi vagyok mikor fog itt valami/bármi történni…

BBP

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr10016648404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása