A mi Erzsébetvárosunk

Fura népek [141.]

Előkertet akarnak a Rottenbiller u. 35. lakói.

2021. július 14. - amier

A Színes Erzsébetváros Facebook-oldalán olvasom (a felső két kép is onnan van), hogy Rottenbiller utca 35. lakói a házuk előtti parkoló helyett inkább fás, virágos előkertet szeretnének. Fura népek, nem? Megjegyzendő, hogy a Dembinszky és a Damjanich utca közti szakaszon mindegyik háznak van előkertje, egyedül ettől a háztól „vették el” - még 1937-ben sajátították ki egy polgármesteri döntéssel.

rotten35-1.jpg

A közösségi oldal – többek közt – ezt írja:

A lakók összefogtak, hogy az előttük lévő parkolóhelyek helyén növények legyenek. Pályáztak a Budapest Részvételi Költségvetés adta felületen, ma pedig növényesítésbe kezdtek. A növényeket a lakók a VII. kerületi növé- nyesítési pályázat keretén belül vásárolták meg. (…) A lakók azontúl, hogy pályáztak és kalákában ültettek, annyira szeretnék, ha a csúf parkoló helyett előkertet kapnának, hogy felkeresték a környező házak lakóit is, hogy legyen közös "az ügy".

A lakók felkeresték a közeli Állatorvostudományi Egyetem vezetőségét is (akik támogatásukról biztosították a Rottenbiller 35-öt - hirdetik az egyetemen a ház ügyét és szavaznak a pályázatukra), és felkeresték az egyik környező ingatlanfejlesztő projektet is (ami munkagépekkel is segítené a ház közösségét).

Kapja vissza a Rottenbiller utca 35 a sok évtizede parkolóvá változtatott előkertjét!

rotten35-2.jpg

A Színes Erzsébetvároson ezt sokan remek ötletnek tartják, sokan meg hülyeségnek – ez utóbbiak szerint tök feleslegesen vesz el újabb parkolóhelyeket az amúgy is kevésből.

Nekünk tetszik az ötlet. Aki még nem szavazott a projektre, itt most megteheti!

rotten35-3.jpg

A Rottenbiller és a Damjanich utca (Damjanich u. 1.) sarkán álló ötemeletes eklektikus lakóházat nagy valószínűséggel Ybl Lajos tervezte az 1910 körül Blitz Mórné számára. A városi legendák szerint ez volt Budapest első ötemeletes bérháza.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5016627984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása