Na, kéremszépen, ahogy várható volt, pénteken lezajlott az a nálunk is beharangozott rendkívüli testületi ülés, ahol eldőlt (pillanatnyilag legalábbis úgy tűnik) a Klauzál téri Vásárcsarnok sorsa. Azaz, hogy piac marad-e a nem kevés pénzből felújított és átépített, ámde üresen kongó Csarnok, vagy valami más lesz belőle.
Nos, a képviselőtestület utolsó napirendi pontként megtárgyalta (a 20. pont lekerült a napirendről) a közösségi oldalakon nagy felzúdulást kiváltó 19. pontot – a Klauzál téri Vásárcsarnok egyes bérleti szerződéseinek a módosítása – és az ekkor már erősen foghíjas testület 6:4 arányban* mind a javaslatot, mind a polgármesteri módosítót elfogadta. (Az Önkormányzati TV-n 52:45-től mindez megnézhető, Garai Dóra és a vendégként szót kapó Vajnai Attila hozzászólásával együtt.)
* Ujvári-Kövér Mónika nem vett részt az ülésen, a Momentum és Garai Dóra az előterjesztés ellen szavazott, de az egyszerű többséggel így is átment, mivel a két fideszes képviselő a napirend tárgyalása és a szavazás előtt távozott az ülésről.
További szép estét mindenkinek.
P.s.: Ha valaki úgy gondolja, hogy ezzel kapcsolatban neki azért még vannak kérdései, holnap a Klauzál téren felteheti azokat az ismét megrendezésre kerülő Gyere a térre! c. programon. Ezen előbb 15 órától Bárdi Zsuzsanna tart fogadóórát, majd 17 órától a testületitől távolmaradó Ujvári-Kövér Mónika.
*
Időgép: 2019 márciusában tárgyalta volna az akkori Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizott- ság azt az előterjesztést, amely megváltoztatta volna a Vásárcsarnok addigi üzemeltetési rendjét, azaz rendezvények is tarthatók lettek volna a piacon „nyitvatartási időn kívüli idő- ben, 18 és 24 óra között”. Végül az előterjesztő visszavonta az előterjesztést. Ezt követően ugyanezen év szeptemberében az akkori képviselőtestület megszavazta a Vásárcsarnok újabb felújítását és átépítését. A nyilvánosságra került anyagokból annyit lehetett meg- tudni, hogy 600 fős rendezvények megtartására tennék alkalmassá a Csarnokot, illetve a galéria szinten 8 nagyobb és 8-10 kisebb éttermet, két bárt és kávézót hoznának létre.