A mi Erzsébetvárosunk

Megújult a "Rombach" [128.]

2021. június 04. - amier

Ami késik, az nem múlik: 3,2 milliárd forintos rekonstrukció után kívül-belül megújult a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, amely hamarosan megnyitja kapuit. Az épület szakrális funkciója mellett közösségi és kulturális térként is funkcionál majd. (A nem- zetközi jelentőségű műemlék rekonstrukciója kormányzati támogatással valósult meg.)

rumbach2021-3.jpg

A felújítás még 2017 augusztusában kezdődött el, 2018-ra el is készült az épület homlok- zata, de odabenn akkor még javában folyt a munka. Tavaly év végére (eredetileg 2018 októberére volt meghirdetve az átadás) azonban már minden részletében megújult a zsinagóga.

rumbach2021-1.jpg

A templomtér eredeti állapotába kerül helyreállításra, de a tóraolvasó süllyeszthető kialakítású, hogy a belső tér kulturális rendezvények, koncertek befogadására is alkalmas legyen. A felső szinteken a múzeumi funkciót kiegészítő könyvtár, kutatótermek, az udvaron pedig kávézó került kialakításra; a harmadik emeleten pedig állandó kiállítás mutatja be a magyarországi zsidók életét, döntési helyzeteit egy magyar zsidó család történetén keresztül.

rumbach2021-2.jpg

A zsinagóga és az Együttélés Háza kiállítás a tervek szerint július első felében nyílik meg a nagyközönség előtt. Mindenképp érdemes lesz majd megnézni.

Fotók: Budapesti Zsidó Hitközség

*

Az 1869-72-ben épült zsinagóga jellegzetes része a szimmetrikus homlokzat fölé emelke- dő két minaretszerű, kupolás torony, a homlokzat középső részén pedig díszített keretű kettős ablakok és Mózes két kőtáblája látható. A sárga vakolást vörös téglából készült csíkok és kék színű zománcos téglák díszítik. Belül a tradicionális zsinagógai elrendezést követi: nyolcszög alaprajzú térben a padok között központi helyet foglal el a Tóraolvasó-pult, fölé magas és díszes kupola került, nyolc karcsú vasoszloppal és mór hatást utánzó Alhambra oszlopfőkkel. A falakat arany, kék és vörös színű reliefek díszitik.

A zsinagóga a II. világháború után fokozatosan használaton kívülre került, a rendszerváltás után csak állagmegóvó munkákat végeztek rajta, de azt sem fejezték be. A Budapesti Zsidó Hitközség 2006-ban kapta vissza az épületet, melynek falán tábla emlékezik meg az ú.n. „rendezetlen állampolgárságú" zsidók 1941-es deportálásáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1316582650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása