A mi Erzsébetvárosunk

Kötelező irodalom [98.]

2021. február 27. - amier

Áll a balhé, amiért Tóth Krisztina reggeli kávézás közben, de a nyilvánosságnak azt merészelte mondani, hogy ő bizony nem tenné az általános iskolában kötelező olvasmánnyá Jókai aranyemberét (Az arany ember, 1872), mert torz és túlhaladott női szerepeket mutat be.

aranyember1.jpg

Képkocka a Jókai regényéből készült 1962-es filmből

Ebből a magyar sajtó mindössze két lépésben (1. hvg.hu: kivenné 2. Magyar Nemzet: betiltaná), eljut a költőnő szándékának tételes ellenkezőjéhez, amelyben már nem arról van szó, hogy miket érdemes betenni „a kötelezők” listájába, hanem arról, hogy mit kellene közös kultúrkincsünkből erőszakkal törölni.

Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért(!) felelős(!) államtitkára már arról beszél, hogy „Jókai Mórnak a magyar irodalomban helye van, ez nem lehet vita tárgya”. Mintha Jókait (vagy akárcsak bármely művét) bárki is ki akarta volna irodalmunkból (eb)rugdalni.

Érthetően kisebb szellemi kapacitás kell ahhoz, hogy felvegyük a harcot a Jókait betiltani akarókkal, mint ahhoz, hogy vitába szálljunk valakivel, aki szerint Az arany ember szemlélete mára elavult. Jókai ugyanis egészen kiváló író volt; korának hiteles ábrázolója és egyúttal a romantika nagymestere — viszont az a kor elmúlt, és az oly plasztikusan megjelenített alakok ma olvasva gyakran (messze nem mindig) idegennek és életszerűtlennek tűnnek. Mindazonáltal nem tételezek fel „csúsztató” szándékot vagy ordas rosszindulatot se Pataki Tamásról (MN), se az államtitkárról. Egyszerűen arról van szó, hogy számukra „a lista” önmagában érték.

A csinovnyik fejében a papírra vetett utasítás abszolút érvényű. Kiválóan érzékelteti ezt Reviczky Gábor, aki gyakorlatilag nem is értette, miért kérdezik az SZFE átszervezéséről: „Ha az országban egy törvény határozza meg, hogy az összes egyetemet alapítványi úton működtetik, akkor miért maradna ki a Színház- és Filmművészeti?” — kérdezett vissza.

A szabál' az szabál', azt kell csinálni — világos, nem? Az egynapos törvények országában maga a boldogság, hogy nem sokáig kell a dolgokról véleményt formálni. Megteszik azt az erre hivatottak egy nap alatt, és már csak követni kell.

No hát ilyen szabál' meg papír a kötelező irodalmak jegyzéke. Ezt az erre hivatott minisztériumi emberek minden új tantervhez felülvizsgálják. Ez a dolguk. Hátrébb sorolják a politikai okokból berakott alkotókat, mint az egyetlen magyar Nobel-díjast (Széchenyi-díjat bezzeg nem kapott! Mit tudják a hülye svédek, mi az igazi irodalom!), és előrébb veszik a wassalberteket. Kívülről ebbe ne ugasson bele senki! (Mivé is lenne a világ...)

Egy dolog nem kerül elő ebben a vitapótló acsarkodásban: Vajh' mit akarunk elérni ezzel a listával? Számomra a kötelező irodalom célja kettős:

  1. az olvasás megszerettetése;
  2. a közös hivatkozási alap (kultúrkincs) kialakítása.

Egy kultúra attól közös, hogy értjük egymás utalásait, idézeteit, hivatkozásait. Attól az embertől, akinek a kőfaragókról nem a balettáncosok jutnak eszébe, kulturális szakadék választ el. Attól, aki nem tudja, mi a francnak az ingását éreztem, amikor az éjjel hazafelé mentem, hasonképpen.

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4516442886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uni-cum-laude 2021.03.10. 11:23:54

Kedves Ubul! Bocs, hogy nem a lényeget ragadom meg - nézze el nekem -, de az Ön véleményétől függetlenül:
- Jókai Mór: Az aranyember
- Wass Albert
Üdvözlettel, u-c-l
süti beállítások módosítása