Néhány ezer forintért bárkiből versenysportolót csinál egy budapesti edzőterem, így kikerülheti a járványügyi korlátozást. (via Telex)
2006-ban a kormány már komolyabban tervezgette az ingatlanadó bevezetését. A Pénzügyminisztériumban bejelentették, hogy ezt a megadandó értékhatárnál drágább, lakáscélú épületekért kell fizetni — mindenki tudta, hogy azért, mert a tervezgetők házai nem olyanok. Laknak ugyan bennük, de csak mellékesen. Azért, mert ott működnek a cégeik, ugye...
Seperc alakultunk háromlakásos társasházzá úgy, hogy az egyes lakások értéke a tervezett küszöb alá csökkenjen.
Létező, bár nem akkreditált egyetem diplomája öt dollárért kétnapos határidővel eladó. A doktori oklevél kicsit drágább.
A magyar államiság hosszú évszázadai alatt szerves fejlődéssel kialakult a szabályozók és a szabályozottak mosolygós összekacsintása:
- a szabályozók beépítenek rendelkezéseikbe némely kivételeket annak érdekében, hogy azok ne vonatkozzanak rájuk és kedvenceikre;
- a szabályozottak ezekre a kivételekre hivatkoznak, és kibújnak a szabály alól.
Együttes eredményként egyre több a szabály és egyre több a hivatkozási alap.
Fügedi Ubul