A mi Erzsébetvárosunk

Na, megvan a lista is [42.]

2020. szeptember 02. - amier

Szűk egy hete írtuk, hogy lejárt a türelmi idő, és a Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út – Károly körút határolta területen, azaz a "bulinegyeden" belül éjfél után már csak külön engedéllyel tarthatnak nyitva a szórakozóhelyek. Akkor az is kiderült, hogy a korábban éjszaka is nyitva tartó helyek alig egyharmada, 138 hely adott be kérelmet arra, hogy éjfél után is nyitva maradhassanak.

kocsmak_sora3.jpg

Akkor 72 hely már megkapta az engedélyt, de nem lehetett tudni, hogy melyek azok. Mostanra kiderült, hogy a hiánypótlás után végül is összesen 102 vendéglátóhely kapott felmentést, és most már azt is tudni, hogy melyek ezek a helyek – az önkormányzat ugyanis tegnap közzétette a listát.

Az engedély egy évre szól, de közben is felfüggeszthető vagy akár vissza is vonható, azaz folyamatosan meg kell felelni a kritériumrendszerben szerepelő elvárásoknak. Azokat a vendéglátóhelyeket pedig, amelyek megszegik a szabályokat pénzbüntetéssel, 3 napos zárva tartással, végső esetben a nyitvatartási engedély visszavonásával is sújthatja az önkormányzat.

Ha pedig a fentiek alapján valaki olyan szabálysértést tapasztal, ami a nyitvatartási engedély visszavonásával járhat, azt tessék dokumentálni (fénykép, videó, stb.), és beküldeni a jegyzőnek.

További szép estét mindenkinek!

P.s.: Azt azért csendben, halkan megjegyezném, hogy a most engedélyt kapott 102 szórakozóhely összférőhely-száma nagyjából olyan 15 000 fő. Mondom: tizenötezer.

***

június végén elfogadott csendrendelet  60 napos türelmi idő után lépett életbe. A rendelet a vendéglátóhelyként és a boltként működő üzletekre egyaránt vonatkozik. A kivételek a szállodákban működő üzletek és azok a boltok, amelyek este 10 és hajnali 6 között nem árulnak alkoholt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7316187158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása