Ideiglenes forgalmi rend [34.]

2020. augusztus 09. - amier

Forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként Ideiglenes forgalmi rendet vezet be a fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban – közölte ma a Budapest Közlekedési Központ (BKK). Az akció hétfőn, augusztus 10-én indul, az előkészítő munkák már a hétvégén megkezdődtek, több mint 200 táblát helyeztek ki a közút munkatársai. A cél a forgalomcsillapítás, vagyis a nem ott lakók autóforgalmának visszaszorítása, a zaj és szennyezés csökkentése.

utlezaras1.jpg

A három hónapra tervezett tesztidőszak a VII. kerületi önkormányzat honlapján már ismertetett tervek szerint október 31-ig tart, és az iskolakezdéskor is érvényben marad.

Egyúttal több helyen megszűnik a parkolási lehetőség:

  • a Dob utcában a Carl Lutz emlékmű és a Kazinczy utca között,
  • a Wesselényi utcában a Klauzál utca és a Nyár utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon,
  • a Dohány utcában a Nyár utca és a Klauzál utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon,
  • a Kazinczy utcában a Király utca és a Dohány utca között,
  • a Király utcában a Rumbach Sebestyén utca és a Károly körút között,
  • és az Asbóth utcában a Madách Imre tér és a Király utca között a jelenlegi menetirány szerinti bal oldalon, valamint a Király utcai torkolatban a jobb oldalon is.

A BKK által készített térkép alapján számos utcában megfordítják a forgalom egyirányúságát, illetve korlátozzák az autóforgalmat, zsákutcát is kialakítanak, de ezek jelentős részében azonban engedélyezett marad a kétirányú kerékpárforgalom. A fővárosi önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja minden fővárosi véleményét a bevezetett változásokról. A tapasztalatok alapján a BKK 2020 végéig egy közlekedésfejlesztési akciótervet dolgoz ki. A konkrét változásokról a BKK honlapján lehet részletesen olvasni.

És rögtön itt van két (elő)vélemény a Klauzália fb-oldaláról:

  • Ezzel nincs is baj. Az, hogy csökkenteni szeretnék az átmenő forgalmat jó, és értékelhető gondolat. A probléma az átgondolatlansággal, a lakók kihagyása az előkészítésből, és azzal van, hogy az eddigiek alapján, ez nem a lakóknak kedvező elsősorban.
  • Szerintem egy hét múlva lesz érdemes beszélni a tapasztalatokról.

További szép estét mindenkinek. Aztán hétfőn majd meglátjuk, hogy mi és hogyan lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9416119978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.