987. Hogy legyen kire szavazni

2020. március 22. - amier

Orbán Viktor: "Van egy rendes katonai tervünk a védekezésre."
Ettől tartottunk.

Áll a balhé, áll a bál, holnap lesz a nagy nap, amikor is a kormány Orbán Viktor biankó, teljhatalommal járó felhatalmazást akar kapni az ellenzéktől. Ha meg valamiféle csoda folytán tőlük nem kapja meg, akkor majd önmagától. És akkor már minimálisan sem kell betartania a parlamenti demokrácia szabályait, nem lesz se választás, se népszavazás, se parlament – Orbán egyszemélyben dönthet mindenről, méghozzá minden ellenőrzés nélkül. Persze a vészhelyzetre hivatkozva.

virus_katonak2020-1.jpg

Ennek a felhatalmazásnak hivatalos neve a „koronavírus elleni védekezésről szóló törvény- javaslat”, és a kormány nevében Semjén Zsolt nyújtotta be (de ez lényegtelen, ő bármit benyújtana), elődadója pedig Varga Judit igazságügyi miniszter. Aki egyúttal arra kérte valamennyi parlamenti párt frakcióját, hogy támogassák a javaslatot. (A legszebb, hogy a javaslat szerint a kormány maga határozhatja meg a vészhelyzet, a rendeleti kormányzás hosszát – azaz eldöntheti, hogy meddig nem kívánja korlátozni önmagát.)

Persze elképzelhető, hogy a kormány – élén Orbán Viktorral – mostantól megfontoltan, komoly önkorlátozással fogja majd az esetleg így megkapott korlátlan hatalmat kezelni, bennem azonban ébredt némi kétely Kocsis Máté pénteki bejelentése nyomán. Eszerint: ha az ellenzék nem támogatja, akkor is elfogadják a koronavírus-törvényt, csak 8 nappal később. Azaz, ha nem lesz megszavazva 4/5-del, akkor majd a Fidesz sürgősségi eljárást kér, és március 31-én csak azért is meglesz – kétharmaddal.

Mindezt megnyugtatásként vetette oda a Fidesz népszerű frakcióvezetője. Épp hogy azt nem mondta, hogy oszt’ jónapot! A törvény tehát mindenképp meg lesz szavazva, ez a hozzáállás pedig nem igazán utal bármiféle önkorlátozási szándékra.

Nem adható határozatlan idejű fölhatalmazás annak a „kormánynak”, amelyben értelmes emberek egyáltalán nem bízhatnak, amely mindmáig hazudozik, mellébeszél a járványról szólván is; és nem fogadható el a Btk. módosítása sem: a helyzet semmiképpen sem indokolja a „rémhírterjesztésnek” a jelenleginél szigorúbb büntetését.
(Gusztos István: Az ellenzék dilemmája

És akár el is lehetne azon töprengeni, hogy vajon miért épp most kell nekik ez, holott semmi sem indokolja – Majtényi László szerint az egészségügyi törvény alapján minden intézkedést be lehetne vezetni – de felesleges. Mert csak. Mert 2010 óta erre hajt Orbán Viktor. Hát most megkaphatja, hadvezérkedhet kedvére. De azt nagyon remélem, hogy az ellenzék segítsége nélkül. Hogy az ellenzék – bármilyen is – semmilyen módon nem lesz hajlandó asszisztálni ehhez a szégyenletes cirkuszhoz. Hogy egyáltalán legyen még kire szavazni 2022-ben.

Ja, és hogy el ne feledjem: nem, minden híresztelés ellenére a különleges jogrend nem véd meg a koronavírustól. Gondoltam, szólok.

P.s.: Tóth Bertalan tegnap bejelentette, hogy nem szavazzák meg Orbán teljhatalmát, és „az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot Orbán Viktor szeszélyeinek.” Orbán és a Fidesz semmivel sem szolgált rá a bizalomra, épp ellenkezőleg!

***

Hétfőn még négyötöd kell a tervezet elfogadásához. Hétfőn még az ellenzéki pártok meg tudják akadályozni. De csak akkor, ha az ellenzéki képviselők bemennek szavazni. Ha hason csúszva is, de bemennek. Akkor is, ha betegek, ha nyaralnak, ha a gyerekre, unokára kell vigyázni. Ha élnek és képesek levegőt venni, akkor bemennek. Ha nem ezt teszik, akkor elárulnak mindent, amit eddig hirdettek. Akkor elárulnak mindenkit ebben az országban. Nem csak azokat, akik nem a Fideszre szavaztak, elárulják a fideszeseket is. Mert a totális, korlátozás nélküli diktatúra senkinek nem lehet érdeke. Ilyen felhatalmazást soha, senkinek nem szabad adni. (…) Soha. Semmiféle indokkal. (via Kolozsvári Szalonna)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9015543892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.