985. Mértani haladvány

2020. március 16. - amier

Több teszt kell, különben nagy baj lesz - figyelmeztet
az immunbiológiai intézet igazgatója. (444.hu)

A Magyar Orvosi Kamara oldalán tegnap jelent meg egy 11 pontból álló javaslatcsomag a kormány számára, az orvosok több kérdésben is nagyon mást szeretnének, mint ahogy a kormány addig eljárt a járvány kezelésénél.

virusteszt1.jpg

Az ismertté vált esetek száma alapján a járvány Magyarországon már a gyors kibontakozás szakaszában van, és a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma már akár az 1 000 főt is elérheti. Ez a szám egy hét múlva az epidemiológiai statisztikai modellek alapján a 7-8 ezer, két hét múlva akár 50-60 ezer is lehet.

Ma ellenzéki kérdésre reagálva Orbán Viktor a parlamentben elmondta, hogy a Magyar Orvosi Kamara javaslatait ismerik, és befogadják, amikor aktuálisak lesznek, bevezetik azokat. Kovács Zoltán államtitkár egy nappal korábban még politikai akciónak minősítette ugyanezt. Ez pedig az országos tisztifőorvos, Müller Cecília ma délutáni tájékoztatója.

A koronavírusról szóló a kormányzati információs portál ma reggeli tájékoztatása szerint újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 39-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Hihetnénk, hogy ez a szám kicsi, a legtöb- ben ugyanis nem értjük, nem tudjuk, hogy mit jelent az exponenciális növekedés vagy a mértani haladvány.

*

Sakk

A mai sakk őse Indiában alakult ki i.u. 600 körül. A legenda szerint egy brahmin találta ki, és mutatta meg rádzsájának. A rádzsa módfelett megörült az ötletes játéknak, úgyhogy megkérdezte a feltalálót, mit kér jutalmul.

— Ó, uram, én mindössze annyit, hogy tegyél a tábla első kockájára egy búzaszemet, a másodikra kettőt, a harmadikra négyet és így tovább.

— Hohó, ez alig néhány zsák búza lesz! — egyezett bele boldogan a mértani haladvánnyal kevéssé ismerős uralkodó. Volt ám meglepetés, amikor kiderült, hogy ennyi búza nemcsak hogy egy év alatt nem terem a Földön, de az emberiség egész történelme alatt összesen nem termett ennyi.

Fügedi Ubul

P.s.: És akkor mégegyszer: tanácskozni, az igen. Sajtót “tájékoztatni”, az szuper. Operatív törzset összehívni, az már majdnem olyan, mint Hollywoodban. Intézkedési tervet ki- és átdolgozni, ez már Oscarra esélyes… Emberek! Nem mondaná meg valaki ezeknek az izéknek, hogy az intézmények vezetése (az ún. menedzsment) az egy SZAKMA? Hogy ahhoz érteni kell???

***

Tegnap óta sokan írtak már Kovács Zoltán kommunikációs törzsi vezető (mellékesen kommunikációs államtitkár) vasárnapi minősíthetetlen produkciójáról, amelyet az opera-törzs sajtónak szánt tájékoztatóján előadott, így aztán ezt most kihagyom. De azt azért csak megkérdezném: egy világméretű járvány idején tényleg ezt a rosszindulatú, arrogáns barmot kell vadászöltönyben színpadra állítani, hogy tájékoztassa, sőt, megnyugtassa az embereket?

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5315527218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.