981. Elkezdődött ez az év is

2020. január 04. - amier

Itt van, megjött az újabb új év, sőt, annak első hete is eltelt már. Elkezdődött a munka is, bár nézegetve a különböző fb-csoportok bejegyzéseit, azok alapján eddig nagy változás nem érzékelhető a kerület éjszakai és nappali életében, de hát még csak bő hat hét telt el az új testület megalakulása óta. Így hát félre bánat, félre bú, itt van a kerületet érintő első hír erre az évre, megvan ugyanis az újabb, beígért polgármesteri fogadóóra időpontja – ezt Niedermüller Péter január 13-án, hétfőn délután 16 és 18 óra között fogja tartani.

niedermuller2019-1.jpg

A szomszédban meg Pikó András (a fogadóórák tartása mellett) egy 7 perces videóban számolt be részletesen az elmúlt időszak eseményeiről, azaz hogy mi történt az ottani önkormányzatban és a polgármesteri hivatalban az új testület megalakulása óta.

… Józsefváros polgármestere beszámol az első 6 hét munkájáról. Külön figyeljünk arra, amit a Blahával kapcsolatban mond. Példásan küzd a saját kerülete érdekeinek megjelenítéséért. Remélem Erzsébetváros is keményen kiáll a nekünk különösen fontos Rákóczi úti fejlesztési elemért (Blaha és Kazinczy/Szentkirályi utca közötti szakasz), ami az utolsó (2019 nyári) tervekből számunkra fájó módon kikerült a projektből. (Klauzália fb-oldala)

Tehát ne tessék elfeledni, lehet újra polgármesteri fogadóórára menni. És tessék szépen örülni ennek is, bejelentkezni a +36 1 462 3120 telefonszámon lehet rá.

És hogy én se feledjem: boldog újévet!

Payns

UPDATE 2020 .01.06. 10:20 - Perceken belül megtelt a polgármesteri fogadóóra listája. Ma reggel 8 órától hívtuk a hivatalosan megadott számot. Sokáig nem vették fel a telefont. 10 óra után néhány perccel végre sikerült beszélni az ügyfélszolgálattal, ahol közölték, hogy már nem tudnak időpontot adni, mert olyan sokan jelezték reggel 8-tól a szándékukat, hogy a polgármesterhez többen már nem tudnak bejutni. Azt tanácsolták, hogy írásban jelezzük azt, amit szóban akartunk elmondani. (via Új7 2019 fb-csoport)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr515393338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.