975. Emlékfa

2019. december 15. - amier

Úgy értem, hogy pár nap óta már csak emlék ez a fa is. Még a múlt hét közepén osztotta meg a Klauzália fb-oldalán Erdős Rita, hogy a Holló utcában kivágták a betegeskedő nagy fűzfát. Egy, még a nyáron az Indexen megjelent cikk – és a szintén sorra pusztuló siófoki fák – apropóján a következőket írta a csoportba:

hollo_utca_fuzfa2013a.jpg

Ma kivágták a Fűzfát a Holló utcában. Sok hasonlóság van a VII. kerület és Siófok között. Itt is elpusztulnak a fák a vizelettől.

"A helyszíni szemlén vett talajmintából a szakértő megállapította, hogy vegyszer nem mutatható ki, és a fák elszáradását a túlzott vizeletszennyezés okozta."

Jó lenne, ha itt is vennének talajmintát, és ha itt is ugyanarra az eredményre jutnak, akkor meg kellene tenni a szükséges lépéseket. Mert itt egy száz éves fát vizeltek szét. Budapest legsűrűbben lakott, legkevesebb zöldterülettel rendelkező kerületében.

hollo_utca_fuzfa2003.jpg

Még a „régi” Holló utcában, 2003 nyarán…

hollo_utca_fuzfa2013b.jpg

… és tíz évvel később, 2013 szeptemberében.

Vajon hány év alatt nő meg egy fűzfa ekkorára?

P.s.: Nem feledve és egyáltalán nem lebecsülve a jelenlegi gondokat, bajokat – forgalom, zaj, bulituristák tömegei, Gozsdu, stb. – de elnézve ezeket a képeket, és összehasonlítva a 2003-as állapotokat (romos házak, elhanyagolt, parkolóként használt foghíjtelkek hosszú sora, lehangoló utcakép) a maival, azt azért lássuk be: ég és föld a különbség.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3815353348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.